A legtörékenyebb kütyük élén áll az iPad Mini

Amellett, hogy nagyon könnyen törik, az iPad Mini-t a legnehezebb megjavítani – állítja egy új tanulmány. Az Apple kisméretű táblagépe egy összehasonlítás végeredményeképp kapta ezt a nem éppen megtisztelő és vonzó címet. Az iOS alapú tabletet olyan gépekkel hasonlították össze, mint a Samsung Galaxy S4, az iPad Air és a Moto X.
A kísérletet a SquareTrade Europe biztosító végezte, mely okostelefonokat és táblagépeket tesztel törés és vízállóság szempontjából. A biztosító ezúttal is ezeket a szempontokat figyelte, melyek során a készülékek fogását, súlyát és vízállóságát is vizsgálta. Az eredményekből kiderült, hogy az Apple négy termékkel is szerepel a negatív top tízben.

A készülékeket egy betonlapra ejtették, majd a károk felmérésének összevonásával alakították ki a sorrendet.

1. iPad mini – 7.5
2. Samsung Galaxy S4 – 7
3. iPad Air – 6.5
4. Samsung Galaxy S3 – 6.5
5. iPhone 5C – 6
6. Nexus 7.1 – 6
7. Samsung Galaxy Tab 3 – 5.5
8. iPhone 5S – 5
9. Nexus 7 2 – 5
10. Moto X – 4.5

Látható, hogy listát az iPad mini vezeti, majd a Samsung Galaxy S4 és az iPad Air következik.
A Samsung fokozatosan javít a törésállóságon, míg a Google újabb tábla kevésbé strapabíró, mint elődje.

Kevin Gillan, a SquareTrade Europe ügyvezető igazgatója így nyilatkozott az eredményekről: „Egyre több és több pénzt fektetünk be technológiai eszközökbe, ezért fontos tudnunk, hogy ez a beruházás megtérül-e. A tesztek során valós szituációkat modelleztünk. Szeretnénk segíteni abban, hogy az emberek megfontolt döntést hozzanak és olyan terméket válasszanak, ami megfelelően védett a kisebb balesetekkel szemben.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük