Félbehajtható Galaxy-t ad ki a Samsung jövőre?

SAMSUNG CSC

SAMSUNG CSC

Ahogyan az Apple, úgy a Samsung is szabadalmaztatott egy hajlítható okostelefon koncepciót, mely szerint a készüléket tulajdonképpen középen egy automatikus zsanér hajtaná félbe.
A félbehajtható Galaxy X hajlékony OLED-kijelzői egyes híresztelések szerint már a jövő év második felében sorozatgyártásra kerülnek, így az első készülékek már 2017 év vége előtt meg is jelenhetnek.

samsung-galaxy-x-koncepcio3 samsung-galaxy-x-koncepcio2

samsung-galaxy-x

 

Habár néhányan már azt is tudni vélték, hogy előbb érkeznek a félbehajtható Galaxy-k, mint 2017 év vége, egy dél-koreai forrás szerint bizonytalan a megjelenés, ugyanis információik szerint a Samsung időközben fontolgatja a projekt elvetését. Ennek oka, hogy a Galaxy Note 7 botrány után a vállalat sokkal óvatosabb és megfontoltabb lett. Mivel a termék gyártása elég költséges, a Samsung kételkedik abban, hogy a felhasználók hajlandóak lennének ekkora összegeket áldozni egy ilyen okostelefonra.

samsung-galaxy-x-koncepcio samsung-felbehajtahto-mobil

Persze a verseny az verseny, az elsők között szeretnének a koreaiak összecsukható kütyüvel jelentkezni, így az is elképzelhető, hogy inkább összehajtható táblagéppel rukkolnak elő, amelynek gyártása is olcsóbb lenne.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük