200 milliót adtak el a Windows 8-ból

Tami Reller, a Microsoft marketingért felelős vezetője a Goldman Sachs konferenciáján bejelentette, hogy a Windows 8 eladásai a tavalyelőtti megjelenés óta elérték a 200 millió példányt. Ebben a nem csekély számban benne vannak az üzletekben és online úton értékesített operációs rendszerek, valamint a PC-gyártók által berendelt példányok is, de nem szerepelnek a a szervezetek számára mennyiségi licenckonstrukció keretében eladott Windows 8-ak.
Az eladási szám magassága ellenére a Microsoft is kénytelen belátni, a Windows 8 egyáltalán nem szerepel úgy a piacon, ahogy azt várták. A 200 millió darabhoz a 8-asnak 15 hónapra volt szüksége, míg a Windows 7 egy év alatt 240 milliós eladásig jutott.
A Windows 8 eladásait sok tényező hátráltatja. Az egyik, hogy manapság sokkal elterjedtebbek az okostelefonok és tabletek, kevesebben használnak számítógépet otthon (vagy akár a munkahelyen). Ezt felismerve a Microsoft egy olyan operációs rendszert tervezett, amely a tabletek és PC-k piacát próbálta meg összeolvasztani, hogy a cég PC-ken kialakított hegemóniáját átvigye a tabletekre.

Az elgondolás és kivitelezés ugyan jó, de a felhasználók a tabletekre, mint mini okostelefonokra néznek és nem úgy használják azokat, mint egy PC-t. Gondoljunk csak bele, hogy ezért Apple sem az OS X-et adaptálta az iPadre, hanem az iOS-t, ahogy a Google sem a Chrome OS-szel, hanem az Androiddal van jelen.
Másik ok, hogy a PC-k teljesítménye és funkcionalitása már nem nő olyan ütemben, mint korábban, kevesen vesznek új PC-t, így új operációs rendszert sem vásárolnak.

Egy harmadik ok lehet, hogy a más platformokon nagy sikert arató mobilos és tabletes szoftverek, játékok vagy nagy késéssel érkeznek meg Windows 8-ra, vagy egyáltalán el sem érhetők.

A Microsoft elgondolásai összességében jók, de a felhasználók igényével sajnos nem igen vannak összhangban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük