Sok helyről hallani, hogy az Apple soron következő mobilja, az iPhone 6s csalódás lehet, hiszen nem hoz akkora változtatásokat, mint ahogyan azt korábban képzeltük.
Az iPhone-ok esetében 2 évente van teljes generációváltás figyelemreméltó változtatásokkal, de az “s” generációk is mindig hoznak valami újdonságot. Ha a várva-várt iPhone 6s külsejében nem is, hardverét illetően mindenképpen frissítéssel érkezik.
Ezt támasztják alá a 9TO5Mac által lehozott képek is.
Egy ideje már birtokában vagyunk számos, a 6s generációt érintő fejlesztéssel kapcsolatban. Ilyenek a Force Touch, a javított kamera, az új LTE-chip, de meg kell említenünk az NFC frissülését, valamint hogy kevesebb chip kerül az alaplapra a meglévők összevonásának köszönhetően és azt is, hogy új flash alapú tárhely kerül a lapkára, amely minimum kapacitása továbbra is 16GB.
NFC chip
Az NFC, mint szolgáltatás 2014-ben került bemutatásra az Apple Pay-jel egyidőben, annak ellenére, hogy a beépített chip már 2012-ben létezett.
Az új chip -ahogyan az az internetre felkerült alaplap képe alapján is látszik- a 66VP2 típusszámot kapta, beszállítója pedig a holland NXP. A jelenlegi iPhone 6-ban található chip típusszáma 65V10 és szintén az NXP gyártja.
A konkrét változások jelenleg még nem ismertek.
Az alaplapot az Apple zsugorította, pontosan egy 10 alkatrészből álló részét redukálta mindössze 3 fő komponensre. A méret és darabszám csökkenéssel arányosan nő a teljesítmény és a hatékonyság is, míg a fogyasztás csökkenhet. A CPU és a flash tárhely a jobb gyártási technológiának köszönhetően kisebbek, ezáltal kevesebb helyet foglalnak el. Utóbbiak kisebb fogyasztással szintén nagyobb teljesítményre lesznek képesek ugyanazon funkcionalitás megtartása mellett.
A kép alapján kivehető, hogy az Apple érintetlenül hagyja
- a jelenleg használt Cirrus Logic audio chipet
- a Murata Wi-Fi modult
- az antenna erősítő áramköröket
- a gyorsulásmérőt és
- a giroszkópot.
Tárhely kapacitás
Az elmúlt évek rohamos technológiai fejlődéseinek köszönhetően a felhasználók rádöbbentek, hogy a 16GB tárhely már nem elég igényeik kielégítésére. Ennek ellenére nagyon úgy tűnik, hogy az Apple a 6s-t még 16GB kapacitással dobja piacra.
Készülékház
A korábban kiszivárgott terveken a jelenlegi iPhone 6-hoz képest sok változás nem vehető észre, ám ha a készülék terveket alaposabban áttanulmányozzuk, észrevehető, hogy az iPhone 6s 0.13mm-el vékonyabb, mint az iPhone 6.
Ez gyakorlatilag nem érzékelhető az emberi szem számára,így nem valószínű, hogy ez a változás feltüntetésre kerül a termékspecifikációban, mint ahogyan az sem, hogy a magasság 0.13mm, a szélesség esetében pedig 0.16mm az eltérés pozitív irányba, tehát “szélesebb” és “hosszabb” a 6s feltételezett készülékháza. A vastagság tekintetében a Force Touch miatt azonban már felreppentek olyan hírek, hogy vékonyabb lehet majd az új készülék.
Természetesen a fentiek mind még csak a spekulációk körébe tartoznak, így továbbra sem árt fenntartásokkal kezelni az előbbi információkat.