Az idei év komoly veszélyeket tartogatott készülékeink számára, mindjárt az év elején nyilvánosságra került egy link, amely 20 másodperc alatt tette gallyra a iPhone-okat, de az Android okostelefonokra, valamint az asztali és a hordozható számítógépekre sem volt áldásos hatással.
A február is tartogatott kellemetlen meglepetéseket, ha iOS készülékünkön a dátumot 1970. január 1-re állítottuk, majd a készüléket kikapcsoltuk, a tapasztalatok szerint csak a 64 bites iPhone, iPad vagy iPod touch eszközünk visszaállíthatatlan állapotba került.
Eljött a március és vele együtt egy újabb hiba: a hónap végén felbukkant egy Safari probléma, melynek során egész egyszerűen lefagyott a böngésző valamint az az app is, amiben a webes linkekre lehetett rányomni.
Év vége felé közeledve találkozhattunk azzal az 5 másodperces videóval, amelynek megnyitása teljesen lefagyasztotta iPhone-jainkat. A szóban forgó videót linkjét iMessage-en keresztül kellett elküldeni, majd mikor a fogadó fél azt megnyitotta, először a készüléke lassulását, majd kb. 20 másodperc elteltével annak teljes lefagyását tapasztalta.
Így az év utolsó napját elérve (és túlélve ezeket a néhol valóban komoly hibákat) azt hihetnénk, már megússzuk, nem kapunk több ártó üzenetet, de sajnos ez nem igaz. Most ugyanis felbukkant egy szintén Üzenet alkalmazáson keresztül “támadó” bug. A nagy méretű névjegy fájl képes véglegesen letiltani bármelyik Apple okostelefon Üzenet alkalmazását.
Úgy tűnik, bármely iOS verziót futtató iPhone -a 10.2.1 bétáig bezáróan- Üzenet alkalmazását azonnal lefagyasztja, amint a hibás fájl-ra koppintunk.
Amint újra megpróbáljuk elindítani az appot, látszik, hogy az összeomlott, hiszen egy fehér semmit látunk, majd néhány másodperc után visszadob a kezdőképernyőre. A hard reset semmit sem ér, ahogyan a készülék ki- majd újra bekapcsolása sem.
Azonban van egy “mágikus” link, amely a segítségünkre siet: vincedes3.com/save.html
Az alábbi videó bemutatja a gyakorlatban is a fájl okozta károkat és a készülék megmentését is:
Természetesen nem győzzük hangsúlyozni, hogy nagyon legyetek óvatosak és ha találkoztok gyanús fájlt tartalmazó üzenettel, inkább ne próbáljátok a linket megnyitni. A bajt könnyebb megelőzni, mint orvosolni.