Megérkezett Facebook Messenger-be a “Nem tetszik” gomb, de a lefele mutató ujj a Facebook tájékoztatása szerint mást jelent, mint amit az emberek hisznek.
“A lefelé mutató ujjú emoji nem a nem tetszést, vagy utálatot fejezi ki, hanem egyszerűen a “nem”et.” – közölte a Facebook a TechCrunch magazinnal.
A korábbi híreknek megfelelően egy frissítést követően mindenki számára elérhetővé válnak a Messengerben a posztoknál is bevezetett úgynevezett reakciók is. Az összes beérkező üzenetre, képekre, videókra egyenként tudunk a “Nem” jel mellett az Imádom, Vicces, Hűha, Szomorú és Dühítő gombok valamelyikével is reagálni.
A reakciók az egyes üzenetek sarkában lesznek láthatóak.
Az újítások bevezetése elsősorban a csoportos beszélgetések színesebbé tételét szolgálja, de persze az egyéni beszélgetéseket is feldobhatja.
A fentieken túl lehetőségünk van még a Messengerben a @ jellel emberek megemlítésére is, így egy csoportos beszélgetésben gördülékenyebbé válik a kommunikáció.
Aki frissítette az alkalmazást, de még esetleg nem találkozott az új funkciókkal, ne essen kétségbe, folyamatosan válik elérhetővé minden felhasználó számára.