Az Apple belefog a chipgyártásba a Toshiba NAND flash üzletágának felvásárlásával?

Fotó: Livemint

Több lábon kell állni, ez való igaz, így van ezzel az Apple is, aki a japán NHK közszolgálati tévétársaság értesülései szerint 20 százalékos részesedést venne a Toshiba félvezető üzletágában, a NAND flash egységek gyártásában, ezzel beszállnának a chipek gyártásába. A Toshiba az üzletág eladása mellett anyagi gondjai miatt döntött.

A 20 százalék egy ekkora vállalat lévén nem kevés, ez esetben több milliárd dollárra rúg a tranzakció összege. Az NHK információi szerint az Apple nem vetné el az egyik legnagyobb ázsiai partnerével, a Foxconnal történő összefogást sem, akik állítólag a Toshiba mintegy 30 százalékára tettek önálló ajánlatot több mint 18 milliárd dollár értékben.

Fotó: The SSD Review

Toshiba ezt nagy valószínűség szerint elutasítja, mivel a Foxconn kapcsolatot ápol Kínával, ahol több gyárat is működtetnek, ez pedig nem fér össze a japán kormány üzletpolitikájával, mivel ezáltal a kínaiak bizalmas technológiák birtokába kerülnének. A versenyben olyan nevek vannak még, mint a Google, az Amazon, vagy éppen a Samsung, egy másik nagy ajánlattévő, a TSMC állítólag már viszalépett. A Samsung egyébként ennek az üzletnek a nagy vesztese lehet, hiszen a chipgyártásból származó nyeresége rekordokat döntött, nem hiányzik a konkurencia növekedése.

A vállalat teljes felvásárlásról persze szó sem lehet, a Toshiba jelentős részt meg kíván tartani cégéből.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.