Az Apple következő operációs rendszere, a nagy valószínűséggel iOS 12-re keresztelt szoftver bemutatását az eddigi trendeknek megfelelően idén szeptemberre várjuk. Az információk áramlása pedig már el is kezdődött.
Az Axios belső forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy az Apple az iOS 12 esetében a szoftver minőségének fejlesztését helyezi előtérbe. A forrás szerint a hírt maga Craig Federighi közölte az alkalmazottakkal, a fő feladat a stabilitás, a teljesítmény, és a biztonság növelése lesz. A vállalat döntésének hátterében az iOS 11 kezdeti akadozása állhat.
Az eredeti tervek szerint az iOS 12 bővelkedett volna újdonságokban, de ezek jelentős részét a 2019-es szoftverbe helyezik át.
A hírek szerint ilyenek többek között a kezdőképernyő (ezt pedig mennyire várjuk), valamint a CarPlay felhasználói felületeinek frissítése, a képszerkesztés vagy éppen az előre telepített alkalmazások, mint például a Mail fejlesztése. Természetesen az iOS 12 sem maradhat némi újítás nélkül, állítólag a kiterjesztett valóság, az egészségüggyel kapcsolatos szolgáltatások és a szülői felügyelet terén mutatnak nekünk újat.