Borzalmas némító gombbal képzelték el az idei iPhone modelleket!

A szokásokhoz híven szeptemberben kerülnek bemutatásra az Apple következő generációs okostelefonjai. Az új iPhone modellekről már jó ideje pletykálnak és a jelentések alapján több koncepció is született már.

A legújabb elképzelés a CashKaro indiai blog és OnLeaks együttműködéséből született.
Külsőben nagyjából ugyanaz maradna a két készülék, mint 2017 óta, bár őszintén örülnénk már egy dizájnbeli frissítésének. Az “iPhone XI” és “iPhone XI Max” modellek is várhatóan ugyanazt az 5,8 hüvelykes és 6,5 hüvelykes OLED kijelzőt fogja használni, mint az iPhone XS és az iPhone XS Max esetében tették, de az eszközök vastagsága az ő elképzeléseik szerint 8,1 és 7,8 mm-re növekednek a jelenlegi 7,7 mm-hez képest.

Mivel koncepciójuk szerint a kamerák minimálisan emelkednének ki a házból, így a 2018 és 2019-es iPhone modellek közötti teljes vastagság változása lényegében elhanyagolható.

A mostani trendeknek megfelelően három kamera került a koncepciókra, háromszögletes elrendezésben, négyzet alakú keretbe foglalva.

A tervezők elképzelése szerint az idei verziók újratervezett kör alakú némító gombot kapnának.

Na ez az a pont, ahol elvetnénk ezt az elképzelést.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük