Fotó: Angela Lang/CNET
A Samsung még idén februárban leplezte le összehajtható okostelefonját, mint a piac első igazán működőképes és jól összerakott verzióját. Legalábbis ezt gondolták sokan, köztük a gyártó is.
A dél-koreaiak viszont annyira siettek az első hely elérése érdekében, hogy az áprilisban kiküldött újságírói példányokon élcelődött a fél világ: törtek és elromlottak az összehajtható kijelzők szinte mindenkinél.

A Samsung visszavonulót fújt és jegelte a projektet határozatlan ideig.
A pletykák szerint viszont most eljött az idő, a Samsung végre kész a Galaxy Fold végleges változatával és ennek érkezéséhez egy már évek óta a legnagyobb konkurense újdonságainak bemutatójául használt időszakot választotta: az iPhone-ok debütálásának és piacra kerülésének szeptemberi hónapját.
Ha hinni lehet a híreknek, akkor a Samsung szeptember 18 és 20 között teszi ismét elérhetővé összehajtható modelljét. Ezzel a dátum választással pedig nyugodtan indulhat az év trollja címért is, ugyanis a rendszerint szeptember 15. környékén bemutatott új iPhone modellek szeptember 20-a körül kerülnek a piacra.
