Tag: Donald Trump

0

Enyhül a Huawei elleni tilalom?

Óriási port kavart Donald Trump amerikai elnök szankciója a Huawei ellen, mert szerintük a vállalat kémkedik ügyfelei után. A tiltólistára helyezés következtében a Google megszüntette szolgáltatásait a kínai gyártó legújabb eszközeire vonatkozóan. A New York…

0

Fellélegezhet a Huawei? Feloldották a szankciót

Donald Trump még májusban tette tiltólistára a Huawei-t. Azóta többek között arról is esett már szó, hogy a vállalat saját operációs rendszerrel készül, de most úgy néz ki, mégsem lesz rá szüksége.Trump ugyanis a G20-on…

Veszélyezteti az iPhone-okat is a Kínára kivetett “Trump vám”?

Donald Trump amerikai elnök múlt héten hadat üzent a kínai gazdaságnak, miután bejelentette: az Egyesült Államok kormánya 50 milliárd dollárnyi kínai termékre vet ki 25 százalékos védővámot. Kína erre reagálva kijelentette, hogy hasonlóképpen fog cselekedni,…

0

Trump két iPhone-t is használ, de tesz a biztonsági előírásokra!

Donald Trump sajátos viselkedésével naponta botránkoztatja meg a világot és szerepel a hírekben, most éppen azzal (is), hogy két iPhone-t is használ, de ezek egyike sem biztonságos. A nevük elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselők elmondása szerint az elnök…


Ez a weboldal sütiket használ. Az EU szabályozásának értelmében Önnek ezt engedélyeznie kell.

További információ erről

Az Uniós törvények értelmében minden látogatónknak fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy a weboldalunk sütiket (angolul cookie-kat) használ.
A sütik önmagukban veszélytelen apró programok, amelyek a weboldal felkeresésekor létrejönnek az Ön számítógépén, és tárolják azokat az információkat weboldalunkról, amelyek alapján megjelennek például a már meglátogatott hivatkozások, menük, menüelemek kiemelőszínei, és más egyéb navigálást, tájékozódást segítő funkció. Ezek a sütik egyébként letilthatóak, vagy törölhetőek a böngészőn keresztül is, vagy a számítógépen levő tárolóhelyről is. Más weboldalak esetén az ebben tárolt információk visszaküldhetőek a weboldal üzemeltetőinek, azonban a mi weboldalunk efféle adatgyűjtést nem végez. Amennyiben megnyomja az "Engedélyezem" gombot, úgy beleegyezik, hogy az oldalunk az Ön kényelmének biztosítása érdekében sütiket helyezzen el a számítógépén.

Bezár