Tag: elektromos

0

UV-C fertőtlenítő+töltő a Samsungtól

A Samsung elkötelezett a személyes higiénia mellett, ezért a korábban bevezetett „Galaxy Fertőtlenítő Szolgáltatás” (amely a megjelölt Samsung Márkaszervizekben Magyarországon is elérhetővé vált 2020. áprilistól) után nyáron megjelent a piacon egy UV-C fény által fertőtlenítő…

0

Nagyon úgy tűnik, hogy lesz Apple Car!

Egy eredeti Apple autóról szőtt minden álmunk tovaszállt, mikor tavaly októberben azokat a sajnálatos híreket kaptuk, hogy az Apple felhagy a Project Titan kódnéven futó elektromos autó építésével és “mindössze” egy hozzá illő platformmal jelentkeznek….

0

Tisztítsd a fogaid iPhone-oddal!

Persze csak átvitt értelemben.. Ma már számtalan dolgot tudunk az okostelefonunkkal irányítani, nyomon követni. Már a fürdőszobába is elkísér az iPhone-unk és a szájhigiéné során is hasznos társunk lehet. A Philips ugyanis frissítette a Sonicare családjának…

0

Az Apple érdekes domaineket vásárolt

Sokat elárul az Apple által vásárolt három új webcím a vállalat jövőbeni terveiről. Az apple.auto, az apple.car és az apple.cars domainek egyelőre inaktívak, de azzal, hogy a cuperinóiak lefoglalták, már sejteni lehet, hogy valóban az autóipar az…

0

2 perc alatt feltölthető akkumulátorok, 20 év élettartammal

Egy szingapúri kutatócsoport nem mindennapi akkumulátort fejlesztett ki. Az új generációs lítium-ion-os akksi 70%-ra tudja magát tölteni mindössze 2 perc alatt, élettartama pedig több mint 20 év. Várhatóan számos iparágra hatással lesz az új fejlesztés,…

<b></br>Ez a weboldal sütiket használ. Az EU szabályozásának értelmében Önnek ezt engedélyeznie kell.</br></br></b> További információ erről

Az Uniós törvények értelmében minden látogatónknak fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy a weboldalunk sütiket (angolul cookie-kat) használ.
A sütik önmagukban veszélytelen apró programok, amelyek a weboldal felkeresésekor létrejönnek az Ön számítógépén, és tárolják azokat az információkat weboldalunkról, amelyek alapján megjelennek például a már meglátogatott hivatkozások, menük, menüelemek kiemelőszínei, és más egyéb navigálást, tájékozódást segítő funkció. Ezek a sütik egyébként letilthatóak, vagy törölhetőek a böngészőn keresztül is, vagy a számítógépen levő tárolóhelyről is. Más weboldalak esetén az ebben tárolt információk visszaküldhetőek a weboldal üzemeltetőinek, azonban a mi weboldalunk efféle adatgyűjtést nem végez. Amennyiben megnyomja az "Engedélyezem" gombot, úgy beleegyezik, hogy az oldalunk az Ön kényelmének biztosítása érdekében sütiket helyezzen el a számítógépén.

Bezár