Tag: funkció

0

Visszavonhatóak lesznek az iMessage üzenetek?

A MacRumors jelentése szerint az iMessage terén újdonságok várhatóak, amelyek akár az iOS 14-ben is megérkezhetnek. Az Apple a beszámoló szerint már teszteli az új funkciókat, az alkalmazás egyik legfontosabb fejlesztése a @ jellel lesz…

0

Új funkcióval bővülnek az androidos telefonok

Az Android és az érdekes kifejezést nem sűrűn tudjuk egymás mellett használni, de a Google legutóbbi húzása tényleg nem lesz rossz.Történt ugyanis, hogy mindenféle felhajtás nélkül az androidos eszközök egy részén elérhetővé tesz egy úgynevezett…

1

Íme az iOS 13!

Az Apple a WWDC hétfői nyitónapján számtalan újdonság mellett az egyik legnagyobb érdeklődést magáénak tudható iOS 13-at is bemutatta. Lássuk, milyen újdonságok várnak ránk! Ahogyan arra számítottunk, érkezik a teljes sötét mód. Megújul az Apple…

1

Az iOS 13 új funkciói és megjelenése

Már a nyakunkon az iOS 13, de még mindig keveset tudni az új szoftverről. Azzal már korábban is tisztában voltunk, hogy mivel az iOS 12-ben elsősorban a rendszer stabilitására törekedtek, jó néhány, abban a rendszerben…

0

Így ellenőrizd iPhone-od akkumulátorának állapotát!

Okostelefon használatunk során az egyik legfontosabb kérdés: mennyit bír a készülék akkumulátora. Mindenki a megbízhatóságra hajt, ez teljesen érthető, hiszen Murphy törvénye, hogy a legnagyobb bajban hagy minket cserben telefonunk, mert nem bírta már szuflával….

0

Újdonságot kap az Instagram legnépszerűbb funkciója

Az Instagram is hihetetlen népszerűségnek örvend, de a képmegosztó kétségkívül legkedveltebb funkciója a Stories. A történetek rész folyamatos újdonságokkal bővül, most egy olyan opcióval, ami minden bizonnyal még népszerűbbé teszi. Jelenleg fotók és videók készítésére/feltöltésére…

0

Az iPhone 5s tulajdonosoknak még van remény!

Az Apple iPhone 4s és iPhone 5 modelljei már rég a “süllyesztőben”, ezekre a készülékekre ugyanis már nem lehetett az iOS 11-et frissíteni. Sokan idén az iPhone 5s készülékek esetében is nyugdíjazásra számítanak, hiszen az…

0

Amit az iOS 12 és iOS 13 kapcsán tudunk

Az Apple évről évre frissíti iOS és macOS szoftvereit, amelyek megjelenését hatalmas érdeklődés előzi meg, mindent tudni akarunk a legújabb rendszerekről. A legutóbbi jelentések szerint az Apple az elkövetkező 2 évben, de leginkább is idén…

0

Az Android WiFi-t érintő, hasznos újdonsága

Az Android 8.1 segít a leggyorsab WiFi hálózatra kapcsolódni. Az új Oreo fantázia elnevezésű rendszerben ugyanis a nyilvános WiFi hálózatok mellett megjelenik a kapcsolat sebessége is, így ha több lehetséges hálózatot is feldob a rendszer,…

0

Az Apple elmagyarázta, hogyan működik a “Hey Siri” funkció! Mutatjuk!

Az Apple Machine Learning Journal a vállalat fejlesztéseit, mesterségesintelligencia-kutatásait osztja meg rövid publikációk formájában. Legújabb bejegyzésük a Hey Siri funkcióról szól. “A Hey Siri funkció lehetőve teszi a Siri érintés nélküli előhívását. Egy apró hangfelismerő modul folyamatosan…


Ez a weboldal sütiket használ. Az EU szabályozásának értelmében Önnek ezt engedélyeznie kell.

További információ erről

Az Uniós törvények értelmében minden látogatónknak fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy a weboldalunk sütiket (angolul cookie-kat) használ.
A sütik önmagukban veszélytelen apró programok, amelyek a weboldal felkeresésekor létrejönnek az Ön számítógépén, és tárolják azokat az információkat weboldalunkról, amelyek alapján megjelennek például a már meglátogatott hivatkozások, menük, menüelemek kiemelőszínei, és más egyéb navigálást, tájékozódást segítő funkció. Ezek a sütik egyébként letilthatóak, vagy törölhetőek a böngészőn keresztül is, vagy a számítógépen levő tárolóhelyről is. Más weboldalak esetén az ebben tárolt információk visszaküldhetőek a weboldal üzemeltetőinek, azonban a mi weboldalunk efféle adatgyűjtést nem végez. Amennyiben megnyomja az "Engedélyezem" gombot, úgy beleegyezik, hogy az oldalunk az Ön kényelmének biztosítása érdekében sütiket helyezzen el a számítógépén.

Bezár