Tag: kutatás

0

Már a 6G-ről szólnak a hírek

Még csak éppen nekikezdtünk az 5G ízlelgetésének, már a 6G-ről is szállingóznak információk. Utóbbi a Huawei kapcsán merült fel, Ren Zhengfei, a vállalat vezérigazgatója ugyanis bejelentette, hogy a cég megkezdte kutatásait a 6G-vel kapcsolatban. A…

0

Videójátékkal az Alzheimer-kór korai felismerésére?

Habár a memória probléma az Alzheimer-kór legjellemzőbb tünete, már nagyon előrehaladott stádiumot mutat. A betegség sokkal korábbi jele lehet a gyenge időbeli és térbeli tájékozódó képesség, amelynek kiszűrésére a kutatók egy új módszert dolgoztak ki….

0

Íme a világ egyik legkisebb drónja!

Megszületett a világ egyik legkisebb drónja, a RoboFly és már az első sikeres repülésen is túl van. A mindössze 0,08 grammos robotbogár hosszú idők fejlesztésének eredménye. A Washingtoni Egyetem kutatóinak több akadállyal is szembe kellett nézniük…

0

Rejtett parancsokkal lehet utasítani Sirit rosszindulatú cselekvésekre

Egyesült államokbeli és kínai kutatók bebizonyították, hogy a “rejtett” parancsok vagy az emberi fül számára észrevehetetlenek elérhetik az intelligens személyi asszisztenseket, pl. a Sirit és olyan intézkedések végrehajtására kényszeríthetik, amelyet a felhasználók soha nem is…

0

Az agy meghekkelése a következő mérföldkő?

Már elég sok minden meghekkelése kapcsán osztottunk meg hírt, de olyat még nem, amiben az emberi agyat veszik célba. A DARPA Célzott Neuroplasztikus Képzés (Targeted Neuroplasticity Training – TNT) programjának célja az oktatási és stimulációs protokollok…

0

Az Apple titokban vérünkkel kapcsolatos munkákat folytat

A legújabb pletykák szerint az Apple egy jellegtelen kis Palo Alto-i irodában orvosbiológiai mérnökökkel folytat titkos kutatást a vércukorszint hatékonyabb nyomon követésére. A CNBC jelentése szerint a team munkája a cukorbetegség kezelésére irányul, feladatuk az…

0

Már drónokkal is hekkelnek, a kis kopterekkel lopják adatainkat!

A hackerek nem csak az interneten keresztül tudnak kárt tenni a gyanútlan áldozatok életében, hanem már a levegőből is támadnak a népszerű repülő eszközök, a drónok segítségével. Az izraeli Ben-Gurion Egyetem kutatói kifejlesztettek ugyanis egy olyan drónt,…

0

Hamarosan érkezhetnek a végtelenített élettartamú akkumulátorok?

Az okoskészülékeinkkel sokunknak egy baja van: az akkumulátor meghatározott élettartama. Egyszer csak lemerülnek, általában pont a legrosszabbkor. De mi lenne, ha eszközeink végtelenített élettartamú akkumulátorokkal lennének ellátva? Ha sosem kellene aggódnunk a lemerülésük miatt? Ilyen…

0

Te is több órát töltesz netezéssel, mint alvással?

Mert egy felmérés szerint a britek több időt töltenek naponta online, mint alvással. A The Guardian cikkében olvasottak elég durván hangzanak. Persze nem meglepő, hogy sokat netezünk, hiszen elég csak beülni egy étterembe, felszállni egy buszra vagy…

0

A cégvezetők több mint fele támogatja az otthoni munkavégzést

A cégvezetők 57 százaléka támogatja az otthoni munkavégzést – derül ki a Profession.hu ügyfelei körében végzett, nem reprezentatív felméréséből. Az állásportál kedden az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint bár sokan nyitottak a távmunkára, a gyakorlatban csak…


Ez a weboldal sütiket használ. Az EU szabályozásának értelmében Önnek ezt engedélyeznie kell.

További információ erről

Az Uniós törvények értelmében minden látogatónknak fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy a weboldalunk sütiket (angolul cookie-kat) használ.
A sütik önmagukban veszélytelen apró programok, amelyek a weboldal felkeresésekor létrejönnek az Ön számítógépén, és tárolják azokat az információkat weboldalunkról, amelyek alapján megjelennek például a már meglátogatott hivatkozások, menük, menüelemek kiemelőszínei, és más egyéb navigálást, tájékozódást segítő funkció. Ezek a sütik egyébként letilthatóak, vagy törölhetőek a böngészőn keresztül is, vagy a számítógépen levő tárolóhelyről is. Más weboldalak esetén az ebben tárolt információk visszaküldhetőek a weboldal üzemeltetőinek, azonban a mi weboldalunk efféle adatgyűjtést nem végez. Amennyiben megnyomja az "Engedélyezem" gombot, úgy beleegyezik, hogy az oldalunk az Ön kényelmének biztosítása érdekében sütiket helyezzen el a számítógépén.

Bezár