Tag: mobil

0

Tölthető a Mario Kart Tour

Ismét egy Mario játék mobilos változata vált elérhetővé a játékok kedvelői számára. A Mario Kart Tour durván 1,5 éves bejelentése után végre tölthető.Húsz karakterből választhatunk, néhányuk azonban csak frissítéssel válik majd elérhetővé, az első körös…

0

A Samsung nem tudja kiadni összehajtható készülékét

Emlékeztek, hogy a Samsung új, összehajtható mobiljának újságíróknak kiküldött tesztdarabjai rendesen beégették a vállalatot? Nos, akkor a Samsung úgy nyilatkozott, hogy a Galaxy Fold április 26-i hivatalos indulására ráncba szedik a készüléket és annak hibáit,…

0

Videón a Lenovo hajlítható okostelefonja

Évek óta várjuk az első hajlítható okostelefon érkezését, de mindeddig egyik gyártó sem mutatta be az újdonságot, így nagy a verseny. Úgy néz ki, a Samsung áll nyerésre, szeptemberben a vállalat mobilos divíziójának igazgatója, DJ…

0

Érkezik a KFC-s mobil!

Persze, több lábon kell állni és ha már ismert márkáról, névről van szó, nagyjából bármit el lehet adni vele. Hallottunk már olyat, hogy a színészek/színésznők éttermet nyitnak, vagy reality sztárok saját szájfény márkát dobnak piacra,…

0

Az Apple és az IKEA izgalmas, közös AR munkába fogott

Az Apple a WWDC-n bejelentette, hogy beléptek a kiterjesztett valóság világába és hamarosan szállítják az AR appokat és funkciókat. Az IKEA kapott az alkalmon és bejelentette, hogy már készül is új AR appjuk az Apple…

0

Mobilon is elérhető lesz az egyik legnépszerűbb focis játék!

Hamarosan érkezik a Pro Evolution Soccer 2017-es kiadásának mobil verziója. Android és iOS platformokra egyaránt elérhető lesz a PES 2017 Mobile, amely az ígéretekhez híven teljes értékű futballszimulátorként örvendezteti meg a foci szerelmeseit. Ennek megfelelően…

0

3D kamerát kap az iPhone 8?

Az Apple és az LG Innotek már szoros munkakapcsolatot ápol az iPhone 7 Plus dupla kamerájának elkészítése okán, amely együttműködés most az iPhone 8 kapcsán meghosszabbodni látszik. Egy dél-koreai jelentés szerint ugyanis a két cég…

0

Félbehajtható Galaxy-t ad ki a Samsung jövőre?

Ahogyan az Apple, úgy a Samsung is szabadalmaztatott egy hajlítható okostelefon koncepciót, mely szerint a készüléket tulajdonképpen középen egy automatikus zsanér hajtaná félbe. A félbehajtható Galaxy X hajlékony OLED-kijelzői egyes híresztelések szerint már a jövő év második…

0

Okostelefont adhat ki a Facebook?

Szinte naponta jelennek meg a Facebook háza tájáról hírek, Zuckerbergék tényleg nagyon belehúztak. Az addig oké, hogy a Facebook önálló platformot akar a Messenger-ből csinálni, csevegjünk egymással a lehető legkiválóbb szmájlikkal, gifekkel és társaikkal, de…

0

Már a Mekiben is lesz mobilos rendelés!

Idáig fajult a világ: az emberek annyira utálnak sorban állni, hogy sokszor inkább el sem mennek olyan helyre, ahol picit is várni kell. Már pedig a gyorséttermek bája pont ebben rejlik. De nincs mit tenni,…

0

Mégsem érkezik a sokak által várt mobil

Még nálunk is nagy népszerűségnek örvendett a Google elemenként összerakható mobiljának ötlete. A Project Ara fejlesztői verziója a májusi I/O fejlesztői konferencián elmondottak szerint még idén ősszel kijött volna, ám a kutatást és teszteléseket pénzelő Alphabet elzárta a forrásokat….


Ez a weboldal sütiket használ. Az EU szabályozásának értelmében Önnek ezt engedélyeznie kell.

További információ erről

Az Uniós törvények értelmében minden látogatónknak fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy a weboldalunk sütiket (angolul cookie-kat) használ.
A sütik önmagukban veszélytelen apró programok, amelyek a weboldal felkeresésekor létrejönnek az Ön számítógépén, és tárolják azokat az információkat weboldalunkról, amelyek alapján megjelennek például a már meglátogatott hivatkozások, menük, menüelemek kiemelőszínei, és más egyéb navigálást, tájékozódást segítő funkció. Ezek a sütik egyébként letilthatóak, vagy törölhetőek a böngészőn keresztül is, vagy a számítógépen levő tárolóhelyről is. Más weboldalak esetén az ebben tárolt információk visszaküldhetőek a weboldal üzemeltetőinek, azonban a mi weboldalunk efféle adatgyűjtést nem végez. Amennyiben megnyomja az "Engedélyezem" gombot, úgy beleegyezik, hogy az oldalunk az Ön kényelmének biztosítása érdekében sütiket helyezzen el a számítógépén.

Bezár