Tag: Samsung

0

Az érintőtollba kerülne a szelfikamera?

Szelfikamera az érintőtollba? Egy mostanában nyilvánosságra kerülő, egyébként 2017-ben benyújtott szabadalom szerint igen. A Samsung elképzelése egy optikai rendszerrel és kamerával ellátott S Pen okostollról szól. Előbbi a kiegészítő felső részében kapna helyet, a képeket…

0

Reklámban látható a Samsung összehajtható modellje

A Huawei február 24-én, a barcelonai Mobile World Congress keretein belül mutatja meg összehajtható okostelefonját. A Samsung ezt megelőzően, néhány nappal korábban, Londonban prezentálja 2019-es zászlóshajóit, de a hírek szerint ezek között nem lesz még…

1

Az Apple újraindította az iPhone X gyártását

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az idén bemutatott iPhone modellek eladási mutatói nem hozzák az elvártakat, így a vállalat az új készülékek gyártásából visszább is vett. A The Wall Street Journal friss jelentése szerint a telefon…

0

Ez lenne az első kettéhajtható okostelefon?

Habár azt hittük, a Samsung jelentkezik az első összehajtható okostelefonnal, egy teljesen ismeretlen kínai gyártó állhat a képzeletbeli dobogó legfelső fokára? A Rouyu Technology a napokban mutatta be saját FlexPai elnevezésű megoldását, ráadásul a cég…

0

Novemberben bemutatja a Samsung összehajtható mobilját?

Újabban rengeteg hír érkezik az összehajtható okostelefonokkal kapcsolatban, egyre izgatottabban várjuk, melyik gyártó lesz az első a piacon. Friss információk szerint a Samsung lehet az, a Galaxy F kódnéven futó készülék a november 7-én megrendezésre…

0

Kínos! iPhone-t használt a Samsung reklámarca. Most perlik!

Ha valamilyen termék, márka reklámarcának választanak, illik azt az eszközt és brandet előnyben részesíteni nagyjából mindig. Ezt a Samsung egyik híres reklámarca, Ksenia Sobchak (orosz tévés és rádiós műsorvezető, színésznő) egy kicsit elfelejtette és egy…

0

Hajtogatható tablettel érkezik a Lenovo?

Egy ideje terjed a pletyka, hogy a nagy mobilgyártók már mind készítik saját, összehajtható készülékeiket, a kérdés már csak az, hogy ki lesz az első a piacon. Egy ideig úgy gondolták, hogy a Samsung lesz…

1

Megvédték az Xs Max becsületét!

A PhoneBuff tesztje szerint az iPhone Xs Max csúnyán alulmaradt a Note9-el szemben végzett akkumulátor tesztben, egy friss, szintén akksi megmérettetésben viszont már győztesként került ki az Apple nagyobb méretű újdonsága. A PhoneBuff által megosztott…

1

Ennyivel jobban bírta a Galaxy Note9 akkumulátora az iPhone Xs Max-al szemben!

Előszeretettel hasonlítgatjuk össze a különböző gyártók nagyágyúit egymással, hiszen ez egy verseny. Mikor egyikük jelentkezik legújabb csúcskészülékével, a konkurencia zászlóshajóival azonnal megmérettetésbe kezd, így például kiderül, melyik eszköznek jobb a kamerája, vagy a kijelzője. Újabban…

<b></br>Ez a weboldal sütiket használ. Az EU szabályozásának értelmében Önnek ezt engedélyeznie kell.</br></br></b> További információ erről

Az Uniós törvények értelmében minden látogatónknak fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy a weboldalunk sütiket (angolul cookie-kat) használ.
A sütik önmagukban veszélytelen apró programok, amelyek a weboldal felkeresésekor létrejönnek az Ön számítógépén, és tárolják azokat az információkat weboldalunkról, amelyek alapján megjelennek például a már meglátogatott hivatkozások, menük, menüelemek kiemelőszínei, és más egyéb navigálást, tájékozódást segítő funkció. Ezek a sütik egyébként letilthatóak, vagy törölhetőek a böngészőn keresztül is, vagy a számítógépen levő tárolóhelyről is. Más weboldalak esetén az ebben tárolt információk visszaküldhetőek a weboldal üzemeltetőinek, azonban a mi weboldalunk efféle adatgyűjtést nem végez. Amennyiben megnyomja az "Engedélyezem" gombot, úgy beleegyezik, hogy az oldalunk az Ön kényelmének biztosítása érdekében sütiket helyezzen el a számítógépén.

Bezár