Tag: Windows 10

0

Súlyos hibát hozott a Windows 10 frissítése

Még múlt héten érkeztek a Microsoft hibajavításai, ezúttal 99 sebezhetőséget korrigáltak. Ez jó hír, ám korántsem örülhettek azok a felhasználók, akik frissítettek a KB4532693 javításra. Sorra érkeztek ugyanis a panaszok, hogy a frissítés telepítése után…

0

Letölthető az iTunes a Windows Áruházból

A Microsoft még májusban, a Build 2017 hallgatói konferencián jelentette be Apple-el közös törekvésüket, hogy még 2017-ben elérhető legyen a Windows Storeban az iTunes. Ám a felhasználók hiába várták a megjelenését, tavaly mégsem jelent meg, az Apple szóvivőjének…

0

Nem lesz idén iTunes a Windows Store-ban

Az évből már csak 2 hét van, így nem nagy meglepetés, hogy ha eddig nem, idén már nem is fog megérkezni az iTunes a Windows Store-ba. A Microsoft még májusban, a Build 2017 hallgatói konferencián…

0

Még mindig nem érhető el iPad-en az Instagram

Az Instagram még áprilisban elérhetővé tette Windows 10 Mobile operációs rendszerekre az app használatát és most már a Windows 10 tabletekre is telepíthető. A táblagépeken a népszerű fotómegosztó alkalmazás összes funkciója használható. Az alkalmazás ingyenesen letölthető…

0

Már fizetős a Windows 10

A Microsoft legújabb operációs rendszerét egy évig ingyenesen lehetett telepíteni, ezt a vállalat statisztikája szerint 350 millió számítógépre meg is tették, a tegnapi naptól kezdődően azonban már fizetős. A Windows 10 Home telepítéséért 41 000, míg…

0

Windows tablet a Samsungtól: Galaxy TabPro S

A Samsung bejelentette új táblagépét, a Galaxy TabPro S-t. Ez az első olyan Galaxy sorozatba tartó készülék, amelyre nem Android, hanem Windows 10 került. Külső dizájn könnyű és vékony A Galaxy TabPro S tökéletesen illeszkedik a mai…

2

Telepítsd a klasszikus Windows 7 játékokat Windows 10-re

Jó ez a Windows 10, de sokan hiányolják az új rendszerben megszűnő klasszikus, anno ingyenesen elérhető Windows 7-es játékokat. Néhány egyszerű lépéssel azonban az új rendszer részévé teheted a régi klasszikusokat, így már mehet is a…

0

Nyerj vissza tárhelyet a Windows 10 “November Update” után!

A november 12-én megjelent Windows 10 frissítés, a “November Update” egy jelentős méretű frissítés, amely nem kis helyet foglal a háttértárolón. Szerencsére az elveszettnek tűnő terület egy igen jelentős részét (akár 20-40 GB) egyszerű módon vissza lehet nyerni. A Windows 10-re…

0

Gyorsindítás Windows 10-en

Mikor megjelenik a Windows egy újabb verziója, természetesen gyorsabb, mint az elődök, különösképpen a betöltődési folyamat. Nyilván elvárt az újítások mellett ez is. Mind a Windows 7, 8.1 és 10-es verziója figyelemre méltó haladást mutatott a teljes rugalmasság…

1

Ha akarjuk, ha nem a Windows kémkedik utánunk

Már a Microsoft is elismerte, hogy a Windows 10 információgyűjtési funkcióját egész egyszerűen nem lehet kikapcsolni.     A felhasználóknak már több elégedetlen észrevétele is volt a Windows 10-el kapcsolatban. Ezek közé tartozik, hogy az…

0

Miből fog ezentúl megélni a Microsoft?

A Microsoft kijelentette, hogy a Windows 10 lesz operációs rendszerük legutolsó változata, ami ingyenes frissítések segítségével lesz mindig naprakész. A kijelentésből természetesen adódik a kérdés: miből fog a cég a jövőben bevételhez jutni ? Valószínűleg…


Ez a weboldal sütiket használ. Az EU szabályozásának értelmében Önnek ezt engedélyeznie kell.

További információ erről

Az Uniós törvények értelmében minden látogatónknak fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy a weboldalunk sütiket (angolul cookie-kat) használ.
A sütik önmagukban veszélytelen apró programok, amelyek a weboldal felkeresésekor létrejönnek az Ön számítógépén, és tárolják azokat az információkat weboldalunkról, amelyek alapján megjelennek például a már meglátogatott hivatkozások, menük, menüelemek kiemelőszínei, és más egyéb navigálást, tájékozódást segítő funkció. Ezek a sütik egyébként letilthatóak, vagy törölhetőek a böngészőn keresztül is, vagy a számítógépen levő tárolóhelyről is. Más weboldalak esetén az ebben tárolt információk visszaküldhetőek a weboldal üzemeltetőinek, azonban a mi weboldalunk efféle adatgyűjtést nem végez. Amennyiben megnyomja az "Engedélyezem" gombot, úgy beleegyezik, hogy az oldalunk az Ön kényelmének biztosítása érdekében sütiket helyezzen el a számítógépén.

Bezár