Ezúttal nem az Apple került ki győztesen!
Minden évben a Kantar kihirdeti a világ top 100 márkáját és ez idén sincs másként. Az eddigi években általában az Apple került ki győztesen a Google mellett felváltva, ám idén másé lett a dicsőség. A…
Minden évben a Kantar kihirdeti a világ top 100 márkáját és ez idén sincs másként. Az eddigi években általában az Apple került ki győztesen a Google mellett felváltva, ám idén másé lett a dicsőség. A…
Ha valamilyen termék, márka reklámarcának választanak, illik azt az eszközt és brandet előnyben részesíteni nagyjából mindig. Ezt a Samsung egyik híres reklámarca, Ksenia Sobchak (orosz tévés és rádiós műsorvezető, színésznő) egy kicsit elfelejtette és egy…
A Huawei egyedüli kínai márkaként ismét felkerült a FORBES legértékesebb brandeket összegző 2018-as (Most Valuable Brands) listájára. Az összeállítás szerint a vállalat márkaértéke egy év alatt 15 százalékkal emelkedve, 8,4 milliárd dollárra nőtt, ezzel a…
Az Apple ikonikus, megrágott alma védjegye a világ egyik legtöbbek által felismert logója. Nem véletlen, hiszen a vállalat teljesen befészkelte magát mindennapjainkba, még az is tudja, hogy az a bizonyos logó az Apple-é, aki amúgy…
Ez a felettébb nevetségesen hangzó elismerést évek óta az MBLM kutatásai alapján osztják. A legintimebb márka nem egy romantikus díjazás, lényegében a felhasználók márkához való viszonyulásáról van szó. Szakértők szerint egyes vállalatok számára magát a…
A Brand Finance legfrissebb jelentése szerint ezúttal nem az Apple lett a világ legértékesebb márkája. Tavaly az Interbrand a Tim Cook vezetése alatt álló vállalatot hirdette meg a legértékesebbnek, a Brand Finance 500-as listáján mégis jelenleg…
Habár sokan kritizálják a Tim Cook vezetése alatt álló Apple-t, az Interbrand mégis az almás vállalatnak ítélte a 2016 legértékesebb márkája címet, amely értéke a tavalyi évhez képest 5 százalékkal emelkedett. A szakértők a lista…
Azt már megszokhattuk, hogy a kínai piac mindenféle érdekességgel szolgál, de erre azért nem igen számítottunk volna. A Xintong Tiandi cég ugyanis az Apple okostelefonjának nevével fémjelzett bőr táskákat, tokokat és tárcákat dobott piacra. A hőn…
Szerintem sejtitek, hogy ki került az idén a legértékesebb márka trónjára. A tavalyi évben a Google nyert, maga mögé utasítva az Apple-t, azonban a cupertinóiak nem hagyták magukat és egy év leforgása alatt visszavették a…
A tavalyi év legsikeresebb márkája az Apple volt és ez idén sem lett másképp. A New York-i Interbrand ezévben is az Apple-t ítélte a világ legértékesebb márkájának, top 8-as listájában 118,9 milliárd dollárra becsülte az…
A Millward Brown BranZ felmérése évről-évre rámutat arra, mely márkák a legértékesebbek a világon. Az Apple és a Google évek óta küzdenek egymás (és mások) ellen a legértékesebb címért és ebben a csatában többnyire az…
<b></br>Ez a weboldal sütiket használ. Az EU szabályozásának értelmében Önnek ezt engedélyeznie kell.</br></br></b> További információ erről
Az Uniós törvények értelmében minden látogatónknak fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy a weboldalunk sütiket (angolul cookie-kat) használ.A sütik önmagukban veszélytelen apró programok, amelyek a weboldal felkeresésekor létrejönnek az Ön számítógépén, és tárolják azokat az információkat weboldalunkról, amelyek alapján megjelennek például a már meglátogatott hivatkozások, menük, menüelemek kiemelőszínei, és más egyéb navigálást, tájékozódást segítő funkció. Ezek a sütik egyébként letilthatóak, vagy törölhetőek a böngészőn keresztül is, vagy a számítógépen levő tárolóhelyről is. Más weboldalak esetén az ebben tárolt információk visszaküldhetőek a weboldal üzemeltetőinek, azonban a mi weboldalunk efféle adatgyűjtést nem végez. Amennyiben megnyomja az "Engedélyezem" gombot, úgy beleegyezik, hogy az oldalunk az Ön kényelmének biztosítása érdekében sütiket helyezzen el a számítógépén.