Samsung tablet gyerekeknek
A Samsung szuper kis eszközöket hozott létre és a gyerekekre is gondol. Tavaly februárban jelentette be a P3100-as típusjelzésű Galaxy Tab 2 7.0-át, melynek méltó utódja, a Galaxy Tab 3 7.0 idén tavasszal mutatkozott be….
A Samsung szuper kis eszközöket hozott létre és a gyerekekre is gondol. Tavaly februárban jelentette be a P3100-as típusjelzésű Galaxy Tab 2 7.0-át, melynek méltó utódja, a Galaxy Tab 3 7.0 idén tavasszal mutatkozott be….
November 1-jén a Telekom megkezdi az iPad Air (wifi + 4G) forgalmazását. Ez örömhír, de mivel november 1. nálunk munkaszüneti nap, valószínűsíthető, hogy az első napon csak a webshopban lesz elérhető a készülék. A Telekom…
Az elmúlt negyedévben 33,8 millió iPhone talált gazdára világszerte. 33,8 millió! Csak hogy tudjunk mihez viszonyítani, tavaly még csak 26,9 millió iPhone-t adott el az Apple, tehát 26 százalékos növekedést köszönthetett a cég. A táblagép…
Csodás képek láttak napvilágot! A képek és a pletykák tanúsága szerint a legújabb iPad Mini arany színben is választható lesz, ráadásul az iPhone 5S-ben debütál ujjlenyomat-olvasóval felszerelt home gomb is a luxus része lehet. Sokat…
Még nyáron felröppentek olyan pletykák, hogy a Google Nexus 2013 négymagos Qualcomm Snapdragon processzor hajtású lesz, 2560×1600-as felbontású kijelzőjén Android 4.3 felületét láthatjuk majd. Ehhez képest már azt rebesgedik, hogy Android 4.4 lesz. Egyesek szerint…
A Dell még október elején bemutatta Venue 8 és Venue 7 nevű tableteit, amelyeket már lehet is kapni. A Venue 8-as modellt a Dell webshopjában 179 dolláros (39 ezer forint), míg a 7-es verziót 149…
Az Apple kedden leleplezte és bemutatta az iPad Air és az új iPad mini táblagépeit. A belső szempontjából a két eszköz lényegében azonos, megkapták az Apple legújabb A7-es processzorát, amelyet kiegészít az M7-es segédprocesszor is. Az…
Az Apple tegnap termékbejelentő rendezvényt tartott San Franciscóban és végre bemutatásra kerültek az iPad 5 és a második generációs iPad mini készülékek. Talán mindenki jobban várja az 5-ös iPadet, amely elődjénél karcsúbb kivitelben, 9,7 colos…
Sok olyan pletykát hallani manapság, melyből arra lehet következtetni, hogy az Apple úgy új, nagyobb kijelzővel szerelt táblagépet fog a piacra dobni. Az új iPad neve vélhetően iPad mega vagy iPad maxi lehet és egy…
A Dell megrohamozza a tablet piacot, méghozzá Dell Venue 8 és Dell Venue 7 nevű olcsóságaival. Az újdonságokon Android 4.2.2-es (Jelly Bean) operációs rendszer fut. A nevekben lévő számok a képátlót jelenti, így a Dell…
Az IDC amerikai informatikai és távközlési piackutató vállalat közleményében az idei táblagép forgalmat 227,4 millió készülékre becsüli, kevesebbre korábbi 229,3 milliós előrejelzésénél. Az idei csökkentett előrejelzés így is 57,7 százalékos növekedést jelent a 2012-es táblagép…
Megérkezett Európába az új Nexus 7 és jó hír, hogy hamarosan hazánkban is kapható lesz. A Google új, FullHD kijelzős tabletje a tengerentúlon már néhány hete kapható. A 7 colos Nexus 7 elsőként Németországban, az…
Az új Kickstarter projektnek hála már a világ legvékonyabb “keretébe” foglalhatjuk iPad készülékünket. A MagBak annyira vékony, hogy elsőre meg sem mondanánk, hogy egy tartóról van szó. A mindöszesen fél milliméter vastag MagBak a felületre…
Ha minden igaz, júniusban bemutatják a 7 inches Microsoft tabletet
<b></br>Ez a weboldal sütiket használ. Az EU szabályozásának értelmében Önnek ezt engedélyeznie kell.</br></br></b> További információ erről
Az Uniós törvények értelmében minden látogatónknak fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy a weboldalunk sütiket (angolul cookie-kat) használ.A sütik önmagukban veszélytelen apró programok, amelyek a weboldal felkeresésekor létrejönnek az Ön számítógépén, és tárolják azokat az információkat weboldalunkról, amelyek alapján megjelennek például a már meglátogatott hivatkozások, menük, menüelemek kiemelőszínei, és más egyéb navigálást, tájékozódást segítő funkció. Ezek a sütik egyébként letilthatóak, vagy törölhetőek a böngészőn keresztül is, vagy a számítógépen levő tárolóhelyről is. Más weboldalak esetén az ebben tárolt információk visszaküldhetőek a weboldal üzemeltetőinek, azonban a mi weboldalunk efféle adatgyűjtést nem végez. Amennyiben megnyomja az "Engedélyezem" gombot, úgy beleegyezik, hogy az oldalunk az Ön kényelmének biztosítása érdekében sütiket helyezzen el a számítógépén.