Mark Zuckerberg techbirodalma már nemcsak földi-égi összeköttetéssel fog érkezni a Föld lakóihoz, hanem hamarosan a világűrből is lecsap.
2016-ban szeretné fellőni első műholdját a Facebook. Úgy néz ki, hogy a már megkezdett terjeszkedés második pontja az “űrállomások” lesznek, így tutira oda is eljut a net, ahol “még a madár se jár”.
Miért nem éri be a Zuckerberg csapat a drónokkal?
Ugyanis szeptember végén még arról szóltak a hírek, hogy a Facebook egy angol mérnökcsapat által tervezett Aqualia nevű robotrepülővel próbálja meghódítani a világot. A drón -a tervek szerint- 27 kilométer magasból sugározná a világhálót, mindazok a területek felé, ahová máshogy nem jutna el a szélessávú hálózat. Azonban van egy bökkenő a tervvel: a drónnak is kijár a pihenés, azaz “csak” 90 napig képes repülni leszállás nélkül. A Facebook azonban nem éri be ennyivel, ezért jövőre egy műholdat szeretnének fellőni, hogy a világ minden pontjára eljuthasson az internet, és ezáltal a világ leghíresebb közösségi oldala.
A műhold hírét maga Mark Zuckerberg jelentette be az Internet.org tervezet részeként. A projekt állítólagos célja, hogy Afrika szegényebb országaiba is eljuthasson az internet. Persze az már megint más kérdés, hogy az internethez egy kompatibilis eszköz is szükségeltetik…
A kritikusok szerint ezzel a húzással a vállalat monopolhelyzetbe kerül, ergo akarva-akaratlanul a céget a profit vezérli. Hogy ez mennyire irreleváns? Azt mindenki maga döntse el!
Forrás: bbc.com
Képek forrása: giphy.com