Tag: fülhallgató

0

A koronavírus miatt veszélyben az AirPods gyártása?

Sokan csak túllihegett jelenségnek, míg mások tényleges veszélynek tartják a koronavírust. Utóbbiak szerint a fertőzés jelentős hatással van a gazdaság alakulására is. A Nikkei friss jelentése is erről szól, szerintük a koronavírus kitörése veszélyezteti az…

0

Ezek az Apple termékek érkeznek tavasszal?

Ming-Chi Kuo, a TF International Securities elemzője általában pontos elképzelésekkel áll elő Apple témában. Ezúttal az idei év első felére jósolta meg, milyen almás eszközökre számíthatunk. Kuo szerint még mindig reménykedhetünk a 4,7 colos LCD…

0

Bemutatkozott az AirPods Pro!

Különösebb felhajtás nélkül kikerült az Apple weboldalára a már régóta pletykált AirPods Pro. Ahogy az a megelőző találgatásokban is szerepelt, az AirPods utódja kiváló zajszűréssel szolgálja a felhasználókat. A fülhallgatón egy kifelé néző mikrofon észleli…

0

Október végén érkezik az AirPods Pro?

Már bemutattuk azt az új generációs AirPods elképzelést, amely az új iPhone modellek után az AirPods Pro nevet viseli. A UDN friss jelentése szerint nem is kell sokáig várnunk az új eszköz megjelenéséig, mivel október…

0

Felbukkant az AirPods Pro

A fejlesztők már az iOS 13.2 béta verzióját tesztelik, amelyben egy következő generációs eszköz is felbukkant. Bár még csak idén márciusban érkezett meg az AirPods második generációja, az új iOS bétában már a harmadik szerepel….

0

Szétkapták az Apple új termékét, ezt találták benne

Az Apple sok más termék mellett megjelentette az AirPods második generációját is. Az iFixit csapata már megszokhattuk, hogy azonnal szétszed minden újdonságot, az Apple új fülhallgatója sem úszta meg. Tapasztalataikat természetesen oldalukon részletesen megosztották. Kiderült…

0

Itt az AirPods következő generációja!

Az Apple úgy látszik, minden napra tartogat valami újat. Először bemutatkoztak az új tabletek, majd frissültek az iMacek és most bemutatta a régóta várt és pletykált AirPods fülhallgatókat. Végre vezeték nélküli töltőtokkal is megvásárolható az…

0

Március 29-én AirPods 2?

Az Apple ellátási láncának forrásai azt híresztelik, hogy a vállalat március 28-án leállítja a jelenlegi AirPods-ok értékesítését és a boltok polcain a korábbi verziókat a második generáció váltja. Ezt igazolja egy képernyőfotó, mely az Apple…

0

AirPods a Samsungtól

A Samsung a Galaxy S10 széria és a Galaxy Fold bemutatója mellett új vezeték nélküli bluetoothos füleséről is lerántotta a leplet. A Galaxy Buds gesztusvezérléssel működtethető, egy érintéssel az aktuálisan játszott dalt szüneteltethetjük, két koppintásra…

0

Az iOS 12.2-ben felbukkant az AirPods 2!

Az Apple a napokban adta kis az iOS 12.2 első béta szoftverét, a tesztelők pedig máris egy érdekességre bukkantak. A felfedezések szerint hamarosan érkezhet az AirPods 2, legalábbis ennek nyomaival találkoztak.Az új AirPods nagy valószínűséggel…

0

Jövőre már az új AirPods-al hallgathatunk zenét

Az Apple vezeték nélküli fülese úgy néz ki, bejön a felhasználóknak, akik számára jó hír, hogy jövőre érkezik a következő generáció. A TF International Securities csapatához átigazolt Ming-Chi Kuo legutóbbi jelentése szerint az AirPods továbbfejlesztett…

<b></br>Ez a weboldal sütiket használ. Az EU szabályozásának értelmében Önnek ezt engedélyeznie kell.</br></br></b> További információ erről

Az Uniós törvények értelmében minden látogatónknak fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy a weboldalunk sütiket (angolul cookie-kat) használ.
A sütik önmagukban veszélytelen apró programok, amelyek a weboldal felkeresésekor létrejönnek az Ön számítógépén, és tárolják azokat az információkat weboldalunkról, amelyek alapján megjelennek például a már meglátogatott hivatkozások, menük, menüelemek kiemelőszínei, és más egyéb navigálást, tájékozódást segítő funkció. Ezek a sütik egyébként letilthatóak, vagy törölhetőek a böngészőn keresztül is, vagy a számítógépen levő tárolóhelyről is. Más weboldalak esetén az ebben tárolt információk visszaküldhetőek a weboldal üzemeltetőinek, azonban a mi weboldalunk efféle adatgyűjtést nem végez. Amennyiben megnyomja az "Engedélyezem" gombot, úgy beleegyezik, hogy az oldalunk az Ön kényelmének biztosítása érdekében sütiket helyezzen el a számítógépén.

Bezár