Tavaly októberben még novemberi megjelenést jósoltak a Samsung -és a világ- első összehajtható mobiljának, a debütálásra azonban még nem került sor.
A Galaxy F kódnéven futó készülék 2018-as leleplezését a Samsung mobilos divíziójának feje, DJ Koh vetette fel egy interjúban, de vagy csak szerette volna kissé felkavarni a vállalat körüli állóvizet, vagy tényleg készültek bemutatni a mobilt, csak az valami miatt elmaradt.
Idén ami biztos, hogy a Galaxy S10 mobilokat megismerhetjük, ezt már nyilvánossá tette a Samsung, az eseményre szóló meghívót még múlt héten küldték ki. A bemutatót február 20-án, a San Franciscó-i Bill Graham Civic Auditoriumban tartják.
Úgy tudni, hogy az S10 5-féle verzióban érkezik:
- sima S10 6,1 és S10+ 6,44 colos méretben, lekerekített kijelzővel, 2-2 hátlapi és frontoldali kamerával
- Lite verzió 5,8 colos méretben, lekerekített kijelzővel, két hátoldali és egy frontoldali kamerával, az oldalán elhelyezett ujjlenyomat olvasóval
- Beyond X (Galaxy S10 5G) 6,7 colos méretben, négy hátlapi és 2 előlapi kamerával
- Beyond Bolt (Galaxy S10 Bolt) 6,7 colos méretben, profi kamerával (négy a hátlapon és 2 az előlapon), grafénalapú akksival, kijelző alatti ujjlenyomat olvasóval
A rendezvényen azonban a The Wall Street Journal információi szerint a Samsung összehajtható kijelzővel ellátott mobilja is felbukkan. Erre utal az a párizsi Concorde téren elhelyezett óriásplakát is, amelyen koreai írásjelekkel az olvasható, hogy a jövő kibontakozik/kinyílik (akárcsak a Galaxy F), valamint szerepel a február 20-i dátum. Még a plakát elrendezésében is a szétnyitható okostelefont vélik látni, így vannak olyanok, akik készpénznek veszik annak érkezését.
A legutóbbi hírek szerint az összehajtható mobil azt a tripla hátlapi kamerarendszert kapja meg, amelyet a Galaxy S10+ és elég drága lesz, előzetes információk szerint akár 2000 euró, azaz közel 650 ezer forintot kell majd perkálni érte.