Számos hibát javít az iOS 13.1.3
A hónap elején vált elérhetővé az iOS 13.1.2, az Apple már elérhetővé is tette az iOS 13.1.3 verziót. Az új iOS jó néhány hibára hoz megoldást, az Apple a hivatalos leírásban a következőket tünteti fel:…
A hónap elején vált elérhetővé az iOS 13.1.2, az Apple már elérhetővé is tette az iOS 13.1.3 verziót. Az új iOS jó néhány hibára hoz megoldást, az Apple a hivatalos leírásban a következőket tünteti fel:…
Az Instagram folyamatosan fejlődik, nem csoda, hiszen a képmegosztó alkalmazás népszerűsége töretlen. A mostanában eszközölt újítások egyike, hogy megszűnt a Following fül, amelyen az általunk követett profilok tevékenységeit láthattuk. Néhány felhasználó már augusztus óta sem…
Nagyon úgy tűnik, hogy az iOS 13 nem sikerült túl jól, hiszen az Apple már az eredeti verzió kiadásakor el kezdte teszteltetni az iOS 13.1-es verziót, amelyet az iOS 13 megjelenését követő egy héten belül…
Még csak most érkezett az iOS 13.1, de már ki is adták az iOS 13.1.1-es frissítést is.Az alig három nappal ezelőtt érkező iOS 13.1 is hibajavítást tartalmazott, az iOS 13.1.1 kapcsán az Apple a következőket…
Megérkezett az iOS 13 gyakorlatilag végleges verziója az iOS 13.1 képében. Már az Amerikai Védelmi Minisztérium is arról tájékoztatta kollégáit, inkább várjanak az iOS 13 frissítésével és a biztonságosabb iOS 13.1-et telepítsék készülékeikre, tehát tényleg…
Végre tölthetővé vált az Apple mobil operációs rendszerének legfrissebb verziója, az iOS 13!A frissítés szokás szerint a Beállítások -> Általános -> Szoftverfrissítés menüpontjában érhető el. Ahogyan azt mindig is javasoljuk, minden frissítés előtt készítsetek biztonsági…
Habár holnap kerül megrendezésre az Apple iPhone bemutató eseménye, Ming-Chi Kuo már a 2020-as évi modellekre koncentrál. Ennek oka az lehet, hogy az idei modellekkel kapcsolatban a legtöbben nem várnak sokat, a nagy frissítést a…
A korábbi szivárogtatásokkal megegyezően az Apple valóban szeptember 10-én jön az éves iPhone leleplező keynoteal, magyar idő szerint este hét órakor. Az új modellek nevei iPhone 11, 11 Pro és 11R lesznek, de egyes hírek…
Az Apple már nem írja alá az iOS 12.3 és az 12.3.1-es verziókat, így aki frissített a legújabb verziók egyikére, annak sajnos maradnia is kell.A jailbreak kedvelőknek érdemes a lehető legalacsonyabb firmware-nél kitartani. Az Apple…
Aki megrögzött Apple fan, az kétségtelen, hogy az évben a szeptember hónapot várja leginkább (a június után), de most úgy néz ki, az októbert is ugyanolyan izgatottan várhatjuk. Az Economic Daily News értesülései szerint annak…
Az Apple meglépte azt, amit eddig hiányoltunk a rendszerből: régi iPhone készülékünk adatait közvetlenül át tudjuk tenni egy új modellre. Mindezt az iOS 12.4 szoftver segítségével valósíthatjuk meg. Az iOS 12.4 hivatalos leírásában a következők…
Idén március végén kaptuk meg az AirPods második generációját, végre már vezeték nélküli töltőtok is járt hozzá. A megjelenés óta nem sok idő telt el, de a legfrissebb pletykák szerint már küszöbön a harmadik generáció…
Az Apple nem verte nagy dobra, de frissítette MacBook Air és MacBook Pro modelljeit, ugyanakkor kínálatából kivette a 2017 óta nem frissített 12″-es MacBook-ot. A MacBook Air ugyan tavaly frissült, de a vállalat úgy érezte,…
Két héttel az iOS 13 bemutatása után az Apple már elérhetővé is tette a verzió második bétáját. Az iOS 13 beta 2 mellett tesztelhető a watchOS 6, a tvOS 13 és a macOS Catalina második…
<b></br>Ez a weboldal sütiket használ. Az EU szabályozásának értelmében Önnek ezt engedélyeznie kell.</br></br></b> További információ erről
Az Uniós törvények értelmében minden látogatónknak fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy a weboldalunk sütiket (angolul cookie-kat) használ.A sütik önmagukban veszélytelen apró programok, amelyek a weboldal felkeresésekor létrejönnek az Ön számítógépén, és tárolják azokat az információkat weboldalunkról, amelyek alapján megjelennek például a már meglátogatott hivatkozások, menük, menüelemek kiemelőszínei, és más egyéb navigálást, tájékozódást segítő funkció. Ezek a sütik egyébként letilthatóak, vagy törölhetőek a böngészőn keresztül is, vagy a számítógépen levő tárolóhelyről is. Más weboldalak esetén az ebben tárolt információk visszaküldhetőek a weboldal üzemeltetőinek, azonban a mi weboldalunk efféle adatgyűjtést nem végez. Amennyiben megnyomja az "Engedélyezem" gombot, úgy beleegyezik, hogy az oldalunk az Ön kényelmének biztosítása érdekében sütiket helyezzen el a számítógépén.