Samsung hírek egy csokorban

sCsomó hír egy bejegyzésben, mindez a Samsung háza tájáról.

Az új La Fleur telefonok

A Samsung a La Fleur kizárólag hölgyeknek készült verzióit szeretné ismét kibővíteni, frissíteni. Mindig is kelendő darabok voltak a virágos masinák, továbbra is ebben bízik a Samsung vezetősége.

Az Sammobile szerint az okostelefonok nagyjára a Galaxy S3-ra lesz első körben megszerezhető az új skin, de az Ace-t követve a Galaxy Ace 2 is megkapja a virágokat és egy kétkártyás készüléket is bevonnak majd a növények, ez lesz a Galaxy S Duo.

Mind a készülékek hátulján és elején látható lesznek a női motívumok, ezzel is kitűnve a hétköznapokból.

A telefonok tudása marad, csupán a külső változik, itt jegyezném meg, hogy egy személyre szabott virágos menü is sokat dobna az egyediségen.

Előreláthatólag Januárban fognak megjelenni a készülékek, gondolva a Valentin napra. Aki meglepő és egyedi ajándékot szeretne vásárolni, most majd megteheti.

l

Galaxy S 3 Mini és Galaxy Note II 3 új színben

Mint tudjuk jelenleg 6 különböző színben lehet kapni a Galaxy S3 okostelefont (Kék, fehér, barna, piros, fekete és szürke).

Tervezet szerint az S3 mini szürke, piros és fekete színekben lesz rendelhető idén decemberben, de legkésőbb 2013 elején.

A Note II a barna, a szürke és a piros színeket örökli majd 2013 év elején.

n

Galaxy S2 Plus

A Samsung 2013 év elején előrukkol az augusztusban már említett Galaxy S2 ráncfelvarrott változatával a Galaxy S2 Plussal.

Két színben fog majd megjelenni ugyanúgy, mint ahogy elsőnek az S3 is bemutatásra került, kék és fehér színben.

Tervezet szerint 2013 első negyedévében lesz majd elérhető a nagyközönség számára a fehér szín az év 3. hetétől a kék szín az év 5. hetétől lesz meglelhető.

A Samsung késleltette az S2 Plus-t, mivel jobbnak látták hamarabb elérhetővé tenni a Galaxy S3 Minit és a Galaxy Premiert.

 

Az új Samsung Galaxy S2 Plus Android 4.1.2 JellyBean Android friss verzióval fog érkezni, a legújabb TouchWiz felülettel ismerebb nevén Nature UX-el. Jelenleg még nincs leírásunk mit fog tudni a masina, de idén decemberben vagy januárban bármikor lehullhat a lepel az új családtagról.

s

 

Galaxy S4 pletykák

Sok hír kering a neten, a 4. generációs Galaxyról, mégis egyiknek sincs alapja, sok a találgatás, mégis jó néha szép álmokba ringatni magunkat.

Értesüléseink szerint a Galaxy S4-et 2013-ban a Consumer Electronics Show-n (CES) fogják bemutatni.

Mivel a Galaxy S3 remek jó eladásokat produkál, ezért is kell a következő trónörököst is hasonlóan jó és erős háttérrel, tudással felszerelni.

Pletykák szerint a Nexus 10-hez készített processzorral az Exynos 5450 4 magos procival lesz felszerelve, mely magonként 2,0 GHz-es lesz. Az Exynos 5450 része a Samsung Exynos Series 5-nek, ennek alapja a Cortex-A15 chip is. 2 GB RAM-ot fog magába zárni a burkolat, és egy 13 megapixeles Full HD kamerával tudunk majd fotókat és videókat is rögzíteni.

A kijelzőről már írtunk korábban, egy lenyűgöző 4,99″-os Full HD felbontású (1920*1080) SuperAMOED lesz 441PPI képpontsűrűséggel.

g4

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük