Szerző archívum: Zsofia

0

A Google mégis beintett a Huawei-nek!

A Huaweit érintő korábbi korlátozást ugyan gyorsan jegelték, de úgy tűnik, mégsem működhet gördülékenyen az Androiddal való további együttműködés. Az új Mate 30-as modellekről ugyanis a hírek szerint több Google-szolgáltatás is hiányozhat majd. A szeptemberben…

1

Az Apple kiadta az iOS 13.1 első bétáját!

Nem, nem érdemes máris lázasan keresni az iOS 13 telepítését az iPhonejaitokon, ugyanis nem adta ki az Apple még az iOS 13-mat sem, de máris elérhetővé tette az iOS 13.1 (és az iPadOS 13.1) első…

0

Hibajavítással tölthető az iOS 12.4.1!

Az Apple fontos biztonsági javítással tette elérhetővé az iOS 12.4.1-es verziót. A hivatalos leírásban az alábbiak szerepelnek: Az iOS 12.4.1 fontos biztonsági frissítéseket tartalmaz, és minden felhasználó számára ajánlott. Ez a fontos hibajavítás valószínűleg azt…

0

Gurman listája az idei iPhone modellekről

Mark Gurman, a Bloomberg elemzője sem maradhat ki azon elemzők közül, akik már megjósolták, mire számíthatunk az Apple idén szeptemberi iPhone kínálata ügyében. Gurman szerint is három modell kerül bemutatásra, az XS és XS Max…

0

Végre kevesebb macskaeledeles reklámot kapunk Facebookon!

Te is észrevetetted, hogy amire rákeresel a neten, az utána hirdetés formájában visszaköszön a Facebook oldaladon is? Nem véletlen, ugyanis a közösségi oldal követi a felhasználókat és tevékenységeiket, a begyűjtött információkat pedig személyre szabott hirdetésekre…

1

Ezek lennének a végleges iPhone nevek és kameraelrendezések?

Már egy ideje folynak a pletykák az idei iPhone modellekkel kapcsolatban. Legtöbbször eddig a kameráról hallhattunk, még pedig azt, hogy az idei készülékek tripla kamerával érkeznek négyszögletes elrendezésben. A hír és a kiszivárgott képek, elképzelések…

0

Szeptember 10-én iPhone bemutató?

Az iOS 13 legújabb bétájában egy brazil oldal kiszúrta, hogy a Naptár ikon képe szeptember 10-et mutat. A korábbi tendenciákat figyelembe véve az Apple nagy valószínűséggel szeptember 10-én mutatja be új iPhone készülékeit. Várhatóan érkezik…

1

Tesztelés alatt az iOS 13 beta 7

Durván egy hét telt csak el az iOS 13 legutóbbi béta verziójának kiadása óta, az Apple pedig már elérhetővé is tette a szoftver hetedik béta verzióját. Az iOS 13 mellett elérhető a watchOS 6 és…

0

Egy iPhone is feltörhető!

Az Apple büszke arra, hogy az ő okostelefonjuk bizony feltörhetetlen. A Def Con 27 biztonsági konferencián azonban a napokban kiderült, ez mégsem igaz. Az iOS rejt egy olyan biztonsági hibát, amely lehetővé teszi az iPhone…

1

Ezzel a névvel érkeznek az idei csúcs iPhone modellek: iPhone Pro

Egy gyakorlatilag névtelen Twitter felhasználó találgatások lavináját indította el, mikor kiírta, hogy az Apple a Pro elnevezést fogja használni az új iPhoneok esetében. CoinX nem társít pontos részleteket az elnevezéshez, így maradnak a találgatások, hiszen…

1

Kikotyogták az iPhone 11 érkezésének dátumát!

Azt már az elmúlt évek tendenciái alapján tudjuk, hogy idén szeptemberben kerülnek bemutatásra az új iPhone modellek, a pontos megjelenési dátumokat pedig mindig az eseményt követően ismertették. Eddig. Az idei készülékek piacra kerülését ugyanis véletlen…

<b></br>Ez a weboldal sütiket használ. Az EU szabályozásának értelmében Önnek ezt engedélyeznie kell.</br></br></b> További információ erről

Az Uniós törvények értelmében minden látogatónknak fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy a weboldalunk sütiket (angolul cookie-kat) használ.
A sütik önmagukban veszélytelen apró programok, amelyek a weboldal felkeresésekor létrejönnek az Ön számítógépén, és tárolják azokat az információkat weboldalunkról, amelyek alapján megjelennek például a már meglátogatott hivatkozások, menük, menüelemek kiemelőszínei, és más egyéb navigálást, tájékozódást segítő funkció. Ezek a sütik egyébként letilthatóak, vagy törölhetőek a böngészőn keresztül is, vagy a számítógépen levő tárolóhelyről is. Más weboldalak esetén az ebben tárolt információk visszaküldhetőek a weboldal üzemeltetőinek, azonban a mi weboldalunk efféle adatgyűjtést nem végez. Amennyiben megnyomja az "Engedélyezem" gombot, úgy beleegyezik, hogy az oldalunk az Ön kényelmének biztosítása érdekében sütiket helyezzen el a számítógépén.

Bezár