Valljuk be, a legtöbben nem munkára és e-mail olvasásra vásárolunk tabletet, hanem azért, hogy nagyobb méreten játszhassuk kedvenc játékainkat, mint a telefonunk, de kisebb helyet foglaljon el, mint egy laptop. Ezzel nincs is semmi baj, így segítünk az erre a célra legalkalmasabb táblagépek felsorolásával. Persze a lista szubjektív, könnyen előfordulhat, hogy nem értetek egyet ezzel az 5 géppel, így várjuk a ti véleményeiteket is a játékra legalkalmasabb eszközökről.
A legfontosabb elemek egy olyan eszköz vásárlásánál, amelyet tényleg a maximális játék élményért szereznél be, hogy egyrészt megnézd, az általad kedvelt vagy kiszemelt játék alkalmazását képes-e kezelni, másrészt a teljesítménye megfelelő-e egy nagyobb méretű játék akadozásmentes futtatására és szintén fontos a kijelző minősége.
Apple iPad Air 2
Sok szempontból az egyik legjobb tablet játékhoz az Apple iPad Air 2. Miközben az Android is szép eredményeket ért el az utóbbi időben a mobil játékok használhatóságának terén, addig mégis a legtöbb mobil játék még mindig egy “első az iOS” megközelítésben készül.
Az iPad Air 2 feldolgozási teljesítményt és a kijelzőt nézve is remek választás, habár a lista egyik legkevésbé kompakt (240 x 169,5 mm) és nem is a legkönnyebb (437 gramm) táblagépe. 9,7 hüvelykes képátlójú, 2048 x 1536 képpontos felbontású, 264 ppi képpontsűrűségű, A8 chipel felszerelt modell révén azonban kiváló társunk lehet a játékban (is).
A tablet specifikációinak referenciaértékekké fordítása:
Google Nexus 9
A hivatalos Nexus 9 oldalon is úgy hirdetik: “Munkára és játékra”. Tökéletes méretű, 8,9 hüvelykes képernyőjén nagyszerű szórakozást biztosít. Míg néhányan hibákra panaszkodnak OS téren, addig a legtöbb játék “selymesen lágyan” fut a Nexus 9-en.
Továbbá jó hír, hogy az eddig ezen a gépen tapasztalt hibákra megoldást kínál az Android 5.1 Lollipop most kezdődő terjedése is.
1536 x 2048 felbontás és 4:3-as képarány jellemzi, méretei 228,2 x 153,7 x 8 mm, súlya 425 gramm.
Az Android tabletek között ez rendelkezik a leggyorsabb chipsettel.
Nvidia Tablet Shield
A lista többi tagjával ellentétben az Android-alapú Nvidia Shield Tablet egyértelmű célja a mobil játékok fellegvárának kialakítása. A Shield Tablet csatlakoztatható a tévékhez is, így a külön összegért megvásárolt Shield Controller-rel konzolszerű élményhez jut a felhasználó.
A 221 x 126 x 9,2 mm-es kiterjedésű 390 grammos tablet 8 hüvelykes, tíz ujjat is lekövető, kapacitív érintésre érzékeny, IPS panelt használó kijelzőjének felbontása 1920 x 1080 pixel. Ez alatt egy NVIDIA Tegra K1 SoC dolgozik négy darab, 2,2 GHz-es órajelen üzemelő ARM Cortex-A15-ös processzormaggal egy Kepler architektúrára épülő IGP mellett. A rendszermemória kapacitása 2 GB.
Dell Venue 8 7000
Ha egyedi tervezésű, nagy felbontású kijelzővel rendelkező tabletet keresel, a Dell Venue 8 7000 az egyik legjobb választás.
Rendkívül vékony (6 milliméter), 8,4 hüvelykes 2560 × 1600 pixel felbontású OLED kijelzővel rendelkezik. Intel Moorefield Quad-Core processzor került a házba, ami 2,3 GHz-es órajelen üzemel, 2 GB RAM-ot és 16 GB háttértárat kapott.
Sony Xperia Z3 Tablet Compact
Elképesztően vékony és dizájnos kialakítás, kiváló hardver, jó kezelhetőség, valamint víz- és porálló külső jellemzi ezt a tabletet. A Sony legfejlettebb technológiáinak felhasználásával készült a kompakt méretű (6,4 mm, 270 g) és egyben hihetetlenül nagy teljesítményű táblagép.
A 8,1”-os kijelző minden szögből és bármilyen fényviszonyok között világos és éles képet ad, így tényleg tökéletes játszótárs.
Neked melyik a kedvenced?