Kevin Lynch, az Apple technológiai alelnöke egy új interjúban elárulta, hogy az Apple Watch pontosan négyszer jobb időmérő eszköz, mint az iPhone.
Első hallásra ez nevetségesnek tűnhet, hiszen a Watch és az iPhone össze vannak kötve, Lynch azonban elárult néhány érdekes trükköt ezzel kapcsolatban.
Az Apple az évek során 15 saját időszervert épített ki szerte a világon. Az úgynevezett “Stratum One” szintű szerverek lényege, hogy a Washington D.C.-ben található tengerészeti obszervatórium atom órájához vannak igazítva, amely atomóra az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának gyámsága alatt áll, biztosítva a pontos központi időt. Az Apple szerverei ezt közvetítik az iPhone-oknak, amelyek Bluetooth-on keresztül továbbadják a Watch-oknak. Mivel az Apple mérnökeinek figyelmét semmi nem kerülheti el, odafigyeltek a kommunikációkor fellépő időveszteségre, így ezt a Watch szoftvere korrigálja.
Ráadásul az óra tartalmaz egy kristály hővezérelő oszcillátort, amely a hőváltozások miatt fellépő eltolódások kiküszöbölésére hivatott. A mérnökök külön odafigyeltek a “kismutató” pontosságára is, nagy sebességű kamerákkal tesztelték képkockáról képkockára, hogy egy “kattanás” valóban egy másodpercnek felel-e meg.
Így válhatott az óra négyszer pontosabb időmérő eszköznél az iPhone-nal szemben.