Legalábbis a legfrissebb hírek szerint erre kell készülnünk, hiszen a 2017-es készülék megkap szinte minden eddig várt újítást. Ugyan idén ősszel érkezik az iPhone 7 és az iPhone 7 Plus, melyekben számos újdonság várható, iparági források szerint azonban akik forradalmi újdonságokra vágynak, inkább várják meg a 2017-ben debütáló iPhone 8-at.
iPhone 8 koncepció
A 2017-es iPhone állítólag teljesen új külsővel jelenik meg,a várakozások szerint az előlapot teljes egészében OLED kijelző uralja, amelybe mind a Touch ID, mind a frontkamera beépítésre kerül. Egyes források már íriszszkennerről is beszélnek. Ez utóbbi nem olyan valószínű, de az igen, hogy az iPhone 8 is két méretben jelenik meg, melyek közül a nagyobb valahol 5,5 és 5,8 col között lesz.
A készülékház ellenálló üvegből lesz, mellyel lehetővé válik a vezeték nélküli töltés. A TSMC vadonatúj A11 chipje kerül bele, melynek köszönhetően elképesztő működési sebességre lesz képes. A legdrágább modell esetében pedig már 256 GB memóriáról is beszélhetünk.
Hogy mi igaz ezekből, még nagyon a jövő zenéje, egyelőre nagyon kíváncsian várjuk az iPhone 7 megjelenését.