Még tavaly szeptemberben keltek szárnyra azok a pletykák, melyek szerint az Apple már építi első boltját a Szöul déli részén található Gangnam Station bevásárlónegyedben, szemben a Samsung központjával. Dél-Koreában, a Samsung és az LG hazájában ez lesz a cupertinóiak első üzlete.
Most az Apple a Reuters-nek meg is erősítette a híreket:
“Nagyon izgatottak vagyunk az első koreai Apple Store megnyitása miatt, hiszen ez a világ egyik legnagyobb gazdasági központja, és vezető szerepe van a telekommunikáció, valamint a technológia terén”.
Azt azonban nem kommentálták, hogy valóban a Samsung-al szemben építkeznének, ám egy helyi hírügynökség elmondása szerint “Szöul egyik déli negyedében” már folynak a munkálatok. Szóval mégis.
Az első dél-koreai Apple-áruház megnyitása jelentősen hozzájárulhat az Apple helyi piaci részesedésének növekedéséhez (jelenleg ez 20%, míg a Samsung és az LG együtt 80 százalékos piaci részesedéssel bír), ám Bae Eun-joon, az LG Economic Research Institute elemzője szerint mind a Samsung, mind az LG kiépített egy stabil ügyfélkört a marketing és a szerviz tekintetében, így egyetlen Apple Store megnyitása nem változtatna a viszonyokon. Majd kiderül.