A WWDC-ig már csak alig két hónap van hátra, de addig sem kell információk nélkül maradnunk az iOS új operációs rendszerét illetően. Az eddig mindig jól informált Steve Troughton-Smith és a 9to5Mac ezúttal az iOS 13 legnagyobb újításairól számolt be, amelyek között végre szerepel a hőn áhított Dark Mode is. A funkció ugyan jelenleg is elérhető néhány alkalmazás esetén, de Rambo jóslata rendszerszintű bekapcsolhatóságról és már minden natív appról árulkodik.
Állítólag érkezik egy “High Contrast Mode”is, amellyel szabadon állítható a kijelző kontrasztja a szöveges tartalmak kiemelésére.
A sötét mód mellett állítólag eljön a hangerő változtatás ikonjának új korszaka. Részleteket ugyan nem tudni, de a jelenleg szinte egész képernyőt elfoglaló megoldás helyett új opcióval készülnek a felhasználók számára, emellett a Hey Siri is csiszolásra kerül.
A Mail app az ígéretek szerint magától rendezi majd kategóriák szerint a leveleket és helyet kap egy “később olvasni” jelölés is.
Az iPadek terén is érkeznek változtatások. Egyrészt fejlődik a többablakos megjelenítés, bevezetésre kerül egy “kártyás” megoldás, amellyel a képernyő bármely részére tehetjük az alkalmazásokat.
Megújul a visszalépés módja is, a jelenlegi rázogatós megoldás helyett az iOS 13-ban már háromujjas gesztussal fog működni. A készülék képernyőn megjelenő billentyűzetére három ujjal koppintunk, majd ujjunkat balra húzva visszavonhajuk az aktuális szöveget, jobbra húzva pedig visszaállíthajuk a törölt szöveget.
Egyszerűbbé válik a több dokumentum egyszerre való kijelölésének módja is, állítólag több ujjal húzva jelölhetünk majd ki egyszerre több fájlt az iOS táblázat nézeteiben.
Pingback: Ezek érkeznek az iOS 13-ban – Mobilkor.hu