
Leginkább technikatörténelmi szempontból érdekes videó látott napvilágon, melyen egy tesztelő egymás mellé rakta az összes eddig megjelent iPhone-t, és lefuttatott pár, a hardver erejét megmutató tesztet.
Semmi komolyat ne képzeljetek bele a folyamatba, első körben kikapcsolta a mobilokat, amely során nagyjából egy sebességgel működtek a készülékek, a érdekességek a bekapcsolásnál jelentkeztek. Nyilván mondani sem kell, hogy az újabb modellek álltak készen először a használatra, de ami furcsa, hogy a 2010-es iPhone 4 éri el leglassabban a használhatóságot. A videó készítője ezt azzal magyarázza, hogy a készüléken futó hetes iOS operációs rendszer bár fut a nem neki tervezett hardveren, azért kell neki idő, mire összeszedi magát.
A hardveres mérésen a pontszámok alapján 5 év alatt tízszer erősebbek lettek a telefonok, a 2009 előtt kiadott 3G és 2G modelleken pedig nem is fut a szoftver, ami mérni tudná az összetevők teljesítményét. A böngészőteszt során pedig kiderült, hogy a telefonok ugyanazt az oldalt nagyjából a megjelenésük sorrendjében töltik be az iPhone-ok.