
Eddig a Samsung Galaxy S6 edge készülékről eddig nem hallottunk kiemelkedően negatív tapasztalatokat, szemben az S6-tal, amelynek legutóbb a fotókon megjelenő lila foltot körülvevő médiafigyelemmel kellett megbirkóznia.
A SamMobile beszámolója szerint az S6 edge is kijelző problémával küzd, de kiemelték, hogy a hiba csak a modellek egy kis számánál jelentkezett. Az elmúlt két hétben az S6 edge egy furcsa grafikai hibát mutat, ahol a teljes képernyő olyan, mintha a színeket összemosták volna, akár egy akvarell festménynél. Az eset két hét alatt csak kétszer történt meg, de a hibától való megszabadulás egyetlen módja mindkét esetben a telefon teljes újraindítása volt.
Az oldalon kifejtik, hogy a hiba fennállása alatt maga a telefon továbbra is működőképes állapotban volt. Korábban hardver problémára gyanakodtak, ám a SamMobile úgy véli, hogy ez a “kimosott” kijelző valamilyen program hibája lehet és nem feltétlenül a hardvert kell elővenni.
Igaz, a szóba forgó problémáról képet nem tudnak felmutatni, de a SamMobile hírnevére és múltjára való tekintettel elhisszük nekik. A csapat már megkereste a Samsung-ot is, de eddig még semmi választ nem kaptak.
8 comments