Az Intel XMM 8160 modemét 2019 második felében adják ki a gyártók számára, az első eszközök pedig 2020 elején érkezhetnek. Korábbi hírek szerint is 2020-ban érkeznek az első 5G képes iPhone modellek.
Az Intel 5G modem csúcssebessége legfeljebb 6 gigabit/másodperc. A modem támogatása széleskörű, az Intel ígérete szerint többek között a milliméteres hullám (mmWave) spektrumára is kiterjed.
Az Intelnek bele kell húznia, hogy a gyártók az ő verzióját válasszák, ugyanis legalább 18 nagyvállalat, köztük a Samsung, a Nokia/ HMD, a Sony, a Xiaomi, az Oppo, a Vivo, a HTC, az LG, az Asus, a ZTE, a Sharp, a Fujitsu és az OnePlus is a Qualcomm és a Snapdragon X50 5G NR modemekkel dolgozik, ráadásul a Huawei és a Samsung saját 5G modem megoldáson is dolgoznak.
Az Apple partnerségében azonban biztosak lehetnek, hiszen a Qualcomm balhé miatt nem valószínű, hogy elpártolnak az Inteltől.