Ekkora bajban lenne az Apple az új iPhone-ok miatt?

Tom’s Guide

Az Apple nagy reményekkel mutatta be tavaly szeptemberben zászlóshajóit, ám az új modellek közel sem hozták azokat az eladási számokat, amiket reméltek. A készülékek elképesztően drága árazása mellett nem hoztak szinte semmi újdonságot, így a felhasználók nem éreztek késztetést mélyen a zsebükbe nyúlni az új telefonok egyikéért sem.

Már tavaly november vége felé is azt jelentette a WSJ, hogy az Apple
csökkentette mindhárom új iPhone modelljének gyártási megrendeléseit, majd arról hallottunk, hogy a 2017-ben debütált iPhone X-et újra csatasorba állították, hogy ne vesszen kárba az a rengeteg lerendelt OLED panel.

Apple

A mostani hírek szerint továbbra sem javulnak az eladási mutatók, így az Apple tovább kénytelen csökkenteni az iPhone-ok megrendeléseit. Az ázsiai Nikkei portál forrásai azt állítják, hogy a vállalat további 10 százalékkal csökkenti a gyártási kapacitást, január és március között 40-43 millió iPhone-t gyártanak az eredetileg tervezett 47-48 millió helyett.
Egyelőre kérdéses, hogy az Apple milyen lépéseket tesz a helyzet javítása érdekében, Tim Cook a napokban tett nyilatkozata szerint a vállalat több olyan új szolgáltatást tervez bevezetni, amelyekkel felkeltik a felhasználók érdeklődését. Kíváncsian várjuk.

1 comment

  1. Pingback: Ekkora bajban lenne az Apple az új iPhone-ok miatt? – Mobilkor.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..