
Idén március végén kaptuk meg az AirPods második generációját, végre már vezeték nélküli töltőtok is járt hozzá. A megjelenés óta nem sok idő telt el, de a legfrissebb pletykák szerint már küszöbön a harmadik generáció is.
Ahogy áprilisban Ming-Chi Kuo, úgy a mostani jelentés megalkotója, Daniel Ives szerint is új dizájnt kapnak a harmadik generációs eszközök. A Wedbush elemzőjének szent meggyőződése, hogy az új AirPods modellek már némi vízállósággal is rendelkeznek majd, amely az edzések közbeni állapotnak kedvez a leginkább és Ives értesülései szerint az Apple zajszűrést is tervez az eszközbe.

Az AirPods jelenleg az Apple egyik legnépszerűbb és egyben legkelendőbb terméke, az elemzők egy része pedig már idén év végére várja a harmadik generációt.
