![](https://icuccok.hu/wp-content/uploads/2018/10/Alibaba-untethered-iOS-11.2.1-jailbreak-iPhone-X.jpg)
A Samsung Display a jelenlegi legnagyobb OLED gyártó, világszerte az OLED 40%-át ők gyártják. Az Apple első OLED készülékének kijelzőit a Samsung-tól rendelték, amely így utólag nézve nem volt valami jó ötlet. A Samsung ugyanis most zaklatja az Apple-t, mert szerintük az iPhone X esetében nem teljesítették a minimális rendelési követelményeket.
A cupertinóiak a szerződés szerint 2017-ben 50 millió, 2018-ban pedig már közel 200 millió OLED panelt vásároltak volna. A koreai etnews jelentése szerint ezzel szemben a Samsung Display bevételei 2017-ben 4,9 milliárd dollárról 2,3 milliárd dollárra csökkentek 2018-ban, mivel a vártnál kevesebb iPhone X megrendelés érkezett az Apple-től. A Samsung Display azért is ugrál ennyire, mivel a szerződés szerinti hatalmas mennyiség legyártásához komoly beruházásokat kellett eszközölniük és ez végül nem térült meg.
![](https://icuccok.hu/wp-content/uploads/2017/11/iphone-x-52.jpg)
Nagyon ritka, hogy egy céget egy alkatrészgyártó büntessen, de úgy látszik, a Samsung nagyon hisz az igazában. Eddig nem sikerült megegyezniük, de ha kiderül, hogy az Apple valóban megsértette a szerződést, köteles büntetést fizetni.
Mivel a vállalatnak nem sok kedve van több száz millió dollárt kicsengetni, állítólag azt tervezi, hogy további OLED paneleket vásárolnak iPadekre és notebookokra. A tárgyalások jelenleg is folynak.
![](https://icuccok.hu/wp-content/uploads/2017/10/Earpods35.jpg)