Elérhető az iOS 13.1 beta 2
Kicsit meglepődtünk, mikor az Apple egy hete kiadta az iOS 13.1 első béta verzióját és már kinn a második is.Az iOS 13.1 mellett elérhetővé vált a tvOS 13 kilencedik béta verziója is. Az iOS 13.1…
Kicsit meglepődtünk, mikor az Apple egy hete kiadta az iOS 13.1 első béta verzióját és már kinn a második is.Az iOS 13.1 mellett elérhetővé vált a tvOS 13 kilencedik béta verziója is. Az iOS 13.1…
A fejlesztők a második iOS 13 bétát tesztelik és az Apple tegnap végre a nyilvános tesztelők számára is lehetővé tette az iPadOS-al egyetemben, hogy kipróbálják a jövőbeni új szoftvert. Az iOS 13 első nyilvános bétája…
Nem sokkal az iOS 12.4 második bétáját követően az Apple elérhetővé tette a szoftver harmadik béta verzióját is. Az iOS új szoftvere mellett kiadásra kerültek a watchOS 5.3, a tvOS 12.4 és a macOS Mojave…
Az Apple nem sokkal az iOS 12.4 első bétáját követően a napokban elérhetővé tette annak második bétáját is. A verzió semmi fontos újítást nem tartalmaz.
A nagy konkurens vállalatok, mint az Apple vagy a Samsung minden évben kiadja következő generációs okostelefonját, és ezeket a készülékeket minden évben számos összehasonlításnak vetik alá. Míg egyes kísérletek szórakoztatóak, ám teljesen értelmetlenek, addig mások…
Az Apple kiadta tesztelésre az iOS 12.3 első béta verzióját. Az iOS új béta szoftvere mellett a watchOS 5.2.1, a tvOS 12.3, macOS Mojave 10.14.5 és az Apple TV Software 7.3első bétái is elérhetőek. Az…
Alig egy héttel az iOS 12.2 ötödik bétájának kiadását követően az Apple elérhetővé tette az iOS 12.2 hatodik béta verzióját is. Az iOS új béta szoftvere mellett a watchOS 5.2, a tvOS 12.2 és a…
A Samsung bemutatta új nagyágyúit, a Galaxy S10 modelleket. A vállalat rögtön négy változatot is hozott: a Galaxy S10e 5,8 colos kijelzővel, a sima Galaxy S10 6,1, az S10+ 6,4, valamint az S10 5G 6,7…
Az Apple a következő nagy szoftverfrissítése előtt még az iOS 12-t érintő apróbb változtatásokkal és esetleges hibajavításokkal is jelentkezik, jelenleg a fejlesztők az iOS 12.2 harmadik béta verzióját tesztelik. Az iPhone és iPad új szoftvere…
Az Apple az iOS 12.1.3 kiadását követően elérhetővé is tette a következő verziók első bétáit az iOS 12.2, a watchOS 5.2, a tvOS 12.2 és a macOS Mojave 10.14.4 képében. Habár hivatalos leírás nincs róla,…
A napokban találkozhattunk több helyen is azzal, hogy az Apple újra elkezdte értékesíteni az iPhone SE modelleket. A 4 hüvelykes iPhone minden darabja visszakerült az értékesített modellek közé, az SE Space Gray, Rose Gold, arany…
Az Apple elérhetővé tette az iOS 12.1.3 harmadik béta verzióját is. Az új iOS béta mellett elérhető a watchOS 5.1.3, a tvOS 12.1.2 és a macOS Mojave 10.14.3 harmadik bétája is.A leírásokban újdonság nem fedezhető…
Az Apple elérhetővé tette az iOS 12.1.3 második bétáját, amely tulajdonképpen az első. Az iPhone és iPad szoftverének új fejlesztői bétáján túl a vállalat elérhetővé tette a watchOS 5.1.3, a tvOS 12.1.2 és a macOS…
Ha veszünk egy új kütyüt, ráadásul drágán, jogosan várjuk el, hogy a tudáson és az esztétikumon kívül strapabíró is legyen. Ki ne emlékezne az évekkel ezelőtti iPhone 6 botrányra, amely során kiderült, milyen könnyen hajlíthatóak…
<b></br>Ez a weboldal sütiket használ. Az EU szabályozásának értelmében Önnek ezt engedélyeznie kell.</br></br></b> További információ erről
Az Uniós törvények értelmében minden látogatónknak fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy a weboldalunk sütiket (angolul cookie-kat) használ.A sütik önmagukban veszélytelen apró programok, amelyek a weboldal felkeresésekor létrejönnek az Ön számítógépén, és tárolják azokat az információkat weboldalunkról, amelyek alapján megjelennek például a már meglátogatott hivatkozások, menük, menüelemek kiemelőszínei, és más egyéb navigálást, tájékozódást segítő funkció. Ezek a sütik egyébként letilthatóak, vagy törölhetőek a böngészőn keresztül is, vagy a számítógépen levő tárolóhelyről is. Más weboldalak esetén az ebben tárolt információk visszaküldhetőek a weboldal üzemeltetőinek, azonban a mi weboldalunk efféle adatgyűjtést nem végez. Amennyiben megnyomja az "Engedélyezem" gombot, úgy beleegyezik, hogy az oldalunk az Ön kényelmének biztosítása érdekében sütiket helyezzen el a számítógépén.