Főleg a magyarok használják a Google-t

A Google reprezentatív felméréséből kiderült, hogy a régióban Magyarországon használják a legnagyobb arányban a cég bizonyos alkalmazásait, szolgáltatásait az okostelefonjukon, táblagépeiken, számítógépeiken – számolt be az MTI. A kutatást a Google megbízására az IIBR készítette 2014 márciusában online kérdőíves módszerrel. A kutatásban 5 országot vizsgáltak (Magyarországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát és Lengyelországot), minden országban 1000 fős, a 15 évnél idősebb internetezőkre nézve reprezentatív mintán.
Magyarországon szinte minden negyedik internetező első dolga ébredés után, hogy felmenjen a netre. Ennek ismeretében nem meglepő, hogy minden harmadik személy úgy nyilatkozott, hogy nem tudja elképzelni az életét internet nélkül.
A budapesti Google Ground oktatóközpontban tartott háttérbeszélgetésen elhangzott: 62 százalék az internetet szinte naponta használók aránya, okostelefonját, táblagépét az internetezők 63 százaléka használja. Az internetezők 98 százaléka otthonról is fellép a világhálóra, ráadásul 32 százalékuk még tévénézés közben is. A felmérés szerint minden ötödik internetező iskolából, felsőoktatási intézményből is használja a világhálót.

A megkérdezettek 52 százaléka használja a netet zenehallgatásra, rádiózásra, minden ötödik olvas e-könyveket, 34 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy az interneten bonyolított videóhívásokat is használ a barátokkal, családdal való kapcsolattartásra. A Google tulajdonában álló, a világ legnagyobb videómegosztó oldalán a magyarok leginkább filmelőzeteseket, oktatóvideókat néznek és minden tizedik tölt fel valamilyen videót az oldalra.

Az összes megkérdezett 58 százaléka recepteket is keres az interneten, 14 százalékuk még vásárlás közben is internetezik.

A Google Térképet használók kétharmada az alkalmazás segítségével talál magának úti célt, vagy szállást, ez a régió országaiban a legmagasabb arány, míg a keresőoldal fordítóját 38 százalék használja nyaralása során, 30 százalék pedig még nyaraláskor sem csatlakozik le az internetről. Minden harmadik magyar Google Térkép használó az utcakép-nézegető szolgáltatás, a Street View segítségével tesz kirándulásokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük