
A hőn áhított IPHONE
Ha Kínából valaki iPhone-t akar rendelni (van ilyen?!), ne lepődjön meg, ha a keresési eredmények között lesz pár fura darab is. Az Apple ugyan már 2002-ben kérelmet nyújtott be a kínai hatóságokhoz az iPhone márkanév levédésére, de ezt egészen 2013-ig (szinte hihetetlen) nem hagyták jóvá. Abban az évben ugyan végre bejegyzésre került a 9-es osztályba, amely az elektronikai és tudomány kiegészítők kategóriája, ám a Xintong Tiandi cég 2010-es IPHONE szabadalmát még a szabadalom évében bejegyezték a 18-as, bőr termékek kategóriába.
Az Apple persze támadta a névválasztást, de mind a szabadalmi hivatal, mind az alsóbb fokú bíróságok, mind a pekingi legfelsőbb népi bíróság elutasította a keresetüket. A Xintong Tiandi persze ennek nagyon örül, elárulták, hogy minden eszközzel ki fogják aknázni a márkában lévő lehetőséget. A cég azt is hozzátette, hogy szorosan együtt kívánnak működni az Apple-lel, hogy minden felhasználónak kedvezzenek.
Nyilvánvaló, hogy ebbe az Apple nem fog belemenni, valljuk be, a cég felvetése kimondottan nevetséges. Mint ahogyan az egész szabadalmi eljárás is az. Az oké, hogy Kína nincs túl jóba az Apple-el, de hogy ugyanazzal a névvel, csak más írás formában azonnal elfogadjanak egy, már régóta a köztudatban lévő, világhírű márkanevet, már túlmegy minden határon.
Holnap egy ADIDAS cipőfűző-gyár akar együttműködni az Adidas sportmárkával? Április 1. már elmúlt, kérem szépen!