Íme az iOS 10!

Apple-WWDC-16-the-biggest-ios

A valaha volt legnagyobb iOS. Ez a felirat díszelgett az iOS 10 bemutatója során a tegnap este kezdődő WWDC 2016 eseményen. De mit is hozott az annyira várt új iOS verzió?

Csalódottságot!

Legalábbis sokak szerint, hiszen közel sem tartalmaz annyi újdonságot a frissítés, mint ahogy vártuk. A dizájn tekintetében az Apple egy lekerekítettebb formavilágot jelenít meg, a grafikus felület tagoltsága miatt az egész sokkal áttekinthetőbb lett. A friss értesítéseket azonnal mutatja a készülék, és már zárolt képernyőről is kezelhetjük őket.

Apple-WWDC-16-ios-10--ertesitesek-zarolt-kepernyo

A nyomásérzékeny készülékek sokkal több előnyt élvezhetnek innentől kezdve, hiszen a 3D Touch kiterjesztésével a funkció már több helyen is alkalmazható, többek között az értesítések terén.

Az Apple Maps új dizájnt kapott és immár nem csak hogy lehetőségünk lesz például a közeli éttermeket megkeresni, de akár kapcsolatot is tudunk velük létesíteni, tehát az útvonal mellett akár asztalt is tudunk azonnal foglalni.

Apple-WWDC-16-ios-10-terkep

Az Apple Music könnyebben használható és jobban rendszerezhető lett az Apple szerint, a dalszövegek iOS 10-ben már megjelennek a zenék mellé.

Apple-WWDC-16-ios-10-apple-music

A fényképek kezelése egyszerűbb lesz, lehetőség lesz a fotókat többek között elkészülésük helye, tartalmuk és témájuk szerint is mappázni, de külön albumokat is létre tudunk hozni egy-egy eseménynek és effektes összefoglalók alkotására is lehetőségünk nyílik.

A keresés is gyorsabb lett, már arc- és objektumfelismerésre is képes az app, így akár név és hely alapján is tudunk keresni. Újdonság még az Élő fotók stabilizációja, javult a fotók automatikus javítása, a kamera elindítása gyorsabbá vált és új felületet kapott az iPad kamera.

hívás- és az üzenetkezelő alkalmazások is átalakultak.
A híváskezelő már a harmadik féltől származó alkalmazásokon keresztül befutott VoIP hívások is a hagyományos hívófelületet mutatják.

Apple-WWDC-16-ios-10-hivasfelulet

Az üzenetküldő terén a linkek és multimédiás tartalmak jobb előnézetet kaptak, új emojik érkeztek, a szövegek és képek pedig már animálhatóak.

Apple-WWDC-16-ios-10-uzenetkuldo

Alkalmazások is futtathatóak az üzenetküldőben, az Üzenetek-felületen is megnézhetjük a küldött videót, nem kell megnyitni hozzá a linket és gyorsabb lett a mellékletek küldése. Hangüzenetet hagyhatunk a címzettnek és az elküldött üzenetet “önmegsemmisítővé” tehetjük.

Apple-WWDC-16-ios-10-uzenetek-torles

A rendszer end-to-end titkosítást használ a privát szféra védelme érdekében. Az új funkciók aktiváláshoz egy új iMessage alkalmazást kell majd letöltenünk az App Store-ból.

A HomeKit szolgáltatás egy Home nevű applikációt kapott, ezzel a lakás minden elektromos berendezését szabályozni lehet majd.

Apple-WWDC-16-ios-10-homekit

A News szolgáltatásban most már alkategóriákat is létrehozhatunk, így az egy-egy adott témához köthető híreket külön tudjuk olvasni.

Apple-WWDC-16-ios-10-news

A Siri, ahogyan vártuk, sokat fejlődött, a vállalat megnyitotta a szolgáltatás kapuit a fejlesztők előtt is.
A Siri képességét hozzáadták a billentyűzethez is, így sokféle szempont alapján próbálja majd kitalálni és felajánlani a szavakat a felhasználó számára.

Apple-WWDC-16-ios-10-siri
Dél-Afrika és Írország is megkapta a Sirit, Oroszország, Spanyolország és Olaszország pedig férfi és női Siri hangot is választhat.

Sajnos az újításokból elég sok lesz, amelyek itthon és magyarul biztosan nem működnek majd olyan jól. Az iOS 10-re frissítés ősszel várható.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük