Az Apple a napokban javítóprogramot indított a sokat kifogásolt iPhone 6 kijelző problémára. A hiba, amely az iFixit által a “Touch Disease” elnevezést kapta, az iPhone 6 és 6 Plus modelleket érinti, számtalan felhasználói jelentés szerint nem érzékelt a kijelző, ráadásul a képernyő felső részében sokszor egy nagyobb szürke sáv is megjelent.
Az Apple oldalán a „Multi-Touch csereprogram az iPhone 6 Plus készülékek számára” elnevezésű program hivatalos, bevezető szövege így szól:
„Az Apple megállapította, hogy néhány iPhone 6 Plus kijelzője villoghat vagy Multi-Touch hibákat mutathat, ha azt többször is kemény felületre ejtették, majd további terhelésnek tették ki.”
A javítóprogramban a működőképes és sérülésmentes kijelzőjű iPhone 6 Plus készülékek vehetnek részt 149 dolláros javasolt javítási költséggel (itthon ez 52 099 Ft). Azoknak az ügyfeleknek, akik több, mint 149 dollárt fizettek a javításra a program kihirdetése előtt, az Apple számla/blokk ellenében megtéríti az összeget.
A javításban természetesen csak az Apple vagy valamely hivatalos Apple szervizpartner vesz részt.
A vállalat egyébként nagy valószínűség szerint az őket érintő nyomás hatására hirdette meg a programot, ugyanis az iFixit szériahibáról beszélt, de mivel az Apple kezdetben csak a még garanciális készülékeket cserélte, a felbőszült amerikai felhasználók beperelték a vállalatot. Azonban még így sem nyugodhatnak meg az érintett felhasználók, hiszen csak az iPhone 6 Plus készülékeket javítja a vállalat térítésmentesen, a sima 6-osokat nem, pedig ott is jelentkeztek ugyanazok a problémák.