
Egy ideje már pletykálnak a Sony közkedvelt konzoljának következő generációja kapcsán, most azonban maga a Sony beszélt a PlayStation 5 részleteiről.
Mark Cerny, a Sony rendszermérnöke a Wirednek adott interjújában elárulta, hogy a készüléket egy harmadik generációs AMD Ryzen processzor hajtja majd. Az AMD Radeon Navi-családból származó egyedi grafikus processzort kap, amely támogatja a Ray Tracing-et. Utóbbi technológia lényege a fény visszaverődésének a grafikus processzor általi életszerű modellezése.
A PS5 SSD-t kap, amellyel lerövidül a betöltés ideje és támogatja majd a 8K-s felbontású megjelenítést is.Előbbi kapcsán Cerny azzal példálózott, hogy az Insomniac Pókemberében a játék pontjai közötti váltás 15 másodperctől 0,8 másodpercre rövidül.

A PlayStation 4 ideje kétségkívül lejárt, hiszen cirka 5 évvel ezelőtt mutatták be, az új generáció megjelenési ideje egyelőre ismeretlen, tavaly a Sony feje 2020-as debütálást emlegetett. Az árát sem tudni még, de korábban egy magát játékfejlesztőnek nevezett felhasználó egy oldalon úgy tippelt, hogy a PS5 499 dollárba (kb. 140 ezer forint) kerül majd.

Pingback: Érkezik a PlayStation 5! – Mobilkor.hu