Végre az Instagram-on is ránagyíthatunk a fotókra!

instagram-zoom-instagram-twitter

twitter.com/instagram

A Facebook tulajdonában lévő Instagram az utóbbi időben jól belehúzott és több újdonsággal is megörvendeztette felhasználóit, többek között a Stories opcióval. Ezektől várják ugyanis, hogy az elmúlt években folyamatosan csökkenő felhasználói aktivitást visszanyerjék. Legutóbbi frissítésüket épp a napokban adták ki, ez a 9.2-es verzió, amely többek között a Stories funkcióban hoz újítást. Ha ugyanis ilyen jellegű képet vagy videót szeretnénk készíteni, ám az alkalmazás nem érzi ideálisnak a fényviszonyokat, akkor a kamera szokásos jelzései mellett megjelenik egy kis hold ikon is, amely megérintésével elvileg jobb képeket és videókat lőhetünk.

9to5Mac

9to5Mac

Az frissített verzióval érkező érdekesebb újítás azonban az, hogy lehetőségünk van végre belenagyítani a képekbe és a videókba is.

Ez azért is örvendetes hír, mert így a nem IG-s felhasználó ismerőseinknek nem kell újra és újra elmagyaráznunk, hogy nem tudnak a képre nagyítani, ha mutatunk nekik valamit vagy valakit az alkalmazásból. A már jól ismert két ujjas “csippentő” mozdulatot használva működik az újítás, persze mivel a képek továbbra is 1080×1080 pixelesek, ez a nagyításon is látszódni fog.

A funkció eléréséhez természetesen frissíteni kell az alkalmazást a 9.2-es verzióra, ám még sajnos így sem biztos, hogy mindenkinek elérhető, nekem például nem. Nagy valószínűséggel hamarosan mindenki megkapja a funkciót, egyelőre elképzelhető, hogy ugyanúgy teszt jelleggel működik egyes felhasználóknál, mint amikor az új dizájnt próbálgatták.

 


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük