Mikor az Apple jelentkezik egy új termékkel, vannak olyan elemzők, akik az alma logó ellenére nem jósolnak nagy bevételt az adott eszköz eladásaiból. Jelenleg például a WWDC-n bemutatott HomePod számára sem adnak sok esélyt. Ezzel szemben például az Apple Watch már a megjelenése előtt sikerre volt ítélve, hozta is az elvártakat, szép számban fogynak az órák.
Májusi jelentések szerint az Apple Watch elképesztően népszerű a viselhető eszközök piacán, hiába a magas ára, a felhasználók imádják. Az Apple 59 százalékkal növelte is eladásait, jelenleg ennek a piacnak a 15,9 százalékát uralja. Létezik azonban egy másik kütyü is, amelyet habár hatalmas érdeklődés övezett, nem számítottak ekkora bevételre. Pedig elemzők szerint a 2022-es pénzügyi évre már ugyanolyan bevételi százalékkal járul hozzá az Apple kasszájához, mint az Apple Watch. Az AirPodsról van szó.
A jelenleg 59 990 forintért megvásárolható füles Gene Munster szerint az elkövetkező évtizedben “nagyobb lesz az Apple Watchnál”. Az elemző azt is megjósolta, hogy a fülhallgató a jövőben hozzájárul majd a kiterjesztett valóság funkcióihoz, az “augmentált hang” irányába indul el, így ára el fogja érni akár a 65-70 ezer forintos szintet is.
Tim Cook is elismerően nyilatkozott a termékről, szerinte a fogadtatás “nagyszerű” volt annak ellenére is, hogy az első időszakban komoly hiánnyal néztek szembe. Halkan megjegyzem, hogy az Apple weboldalán továbbra is találkozhatunk 6 hetes szállítási intervallummal, míg néhány hivatalos viszonteladónál előbb hozzájuthatunk. A sikert az Experian piackutató cég is megerősíti, akik az első felhasználói visszajelzések alapján megállapították, hogy az AirPods eddigi életének hat hónapja alatt 98 százalékos vevői elégedettséget zsebelt be.
Ezek persze mind csak becslések, mivel az Apple az “Egyéb” kategóriás termékeinek negyedéves eladási eredményeit sosem teszi közzé, így az AirPods, az Apple TV, az Apple Watch, a Beats és az iPod termékek és tartozékok eladási számai az elemzők saccolásain alapszanak. A vállalat az előző negyedévben 2,87 milliárd dollár bevétet zsebelt be az Egyéb termékekből, míg egy évvel ezelőtt ez a szám 2,18 milliárd dollár volt.