Az iOS 11 frissített Apple alkalmazás áruháza új logót is kapott, amellyel kapcsolatban felreppent, hogy lopott ötlet. Az App Store “A” betűt ábrázoló logója valóban kísértetiesen hasonlít a KON nevű kínai ruházati márkanév által használt jelzésre.
A 2009 óta létező kínai márka ezt nem hagyta annyiban és mivel úgy vélik, az Apple új logója sérti a kínai szerzői jogi törvényt, beperelték a cupertinóiakat. A KON az Apple nyilvános bocsánat kérését kívánja a logó használatáért, továbbá felszólította a vállalatot, hogy hagyjon fel az az aktuális App Store logóval történő értékesítéssel és fizessen kártérítést a gazdasági veszteségért.
A pekingi népbíróság a beadványt elfogadta és néhány héten belül döntés születik az ügyben.
Az Apple életében nem ez az első eset, hogy lopással vádolják őket: 2016-ban már elvesztettek egy kínai pert, mikor megpróbálták az “IPHONE” nevet levédetni és megakadályozni, hogy a kínai bőráruk gyártója, a Xintong Tiandi Technology felhasználja.