Két méretben jön az iPhone SE2?
A 9to5Mac szétszedte az iOS 14 kódját, amely alapján sok minden derült ki az idén várható eszközökkel kapcsolatban. Újabban az is, hogy két méretben érkezik az iPhone SE2. Az iPhone 9 néven is emlegetett készülékről…
A 9to5Mac szétszedte az iOS 14 kódját, amely alapján sok minden derült ki az idén várható eszközökkel kapcsolatban. Újabban az is, hogy két méretben érkezik az iPhone SE2. Az iPhone 9 néven is emlegetett készülékről…
Az Apple a múlt héten elérhetővé tette az iOS 13.3.1-et, valamint a régebbi készülékek számára az iOS 12.4.5-öt, a napokban pedig már tesztelhető az iOS 13.4 első bétája. Az iPhone-ok új szoftvere mellett elérhető az…
Ahogy mi is megírtuk, az Európai Bizottság szorongatja az okostelefon gyártókat az egységes töltőcsatlakozók használata érdekében. Egyelőre javaslatról van szó, de könnyen előfordulhat, hogy hamarosan törvényi szabályozás lesz érvényben az Unión belül értékesített készülékek csatlakozóira….
Hatalmas szám volt az összehajtható képernyőjű okostelefon is, a hírek szerint viszont a Samsung szintet lépett és egy új technológiát is bemutatott. Az állítólag kitekerhető képernyőjű mobilt még csak a nagyon kiváltságosok láthatták, ráadásul ugyanúgy…
A Samsung hivatalosan is megnyitotta az új évet idei készülékeivel, amelyek közül a fő termékcsalád a hírek szerint a várakozásokkal ellentétben meglepő elnevezéssel érkezik. Az eddigi tendenciát követve most a Galaxy S11 jönne, de a…
Legalábbis a DigiTimes jelentése szerint. Iparági forrásokra hivatkozva azt állítják, hogy 2020-ban az Apple akár hat új iPhone modellel is készülhet felhasználói számára. Az iPhone 12 termékcsalád hármasa mellett idén már nagyon számítanak az iPhone…
A DXOMARK minden évben rangsorolja az okostelefonokat kamerájuk alapján. Idén az Apple legnagyobb méretű újdonsága, az iPhone 11 Pro Max teljesítménye az összesített fotózási és videózási rangsorban a harmadik helyre volt elég. Az első helyen…
Év elején mutatkozott be az 5 hátlapi kamerát felvonultató Nokia 9 PureView és a hírek szerint hamarosan érkezik az utód is. A Nokia 9.1 PureView az eredeti tervek szerint már bemutatásra került volna, de ahogy…
Alapjában véve Apple pártiak vagyunk, de mindig érdekes szemügyre venni a konkurenciát és annak alkotásait. Az Apple nagy riválisának tartott Samsung 2020 elejére ígéri legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S11-et. A termékcsaláddal kapcsolatban jó néhány híresztelés…
Az idei év legnagyobb durranása az összehajtható okostelefon, többen is jelentkeztek ezzel a koncepcióval, ám nem mindenkinek sikerült túl jól a kivitelezés. Most a Microsoft is próbálkozik, a Surface Event 2019 elnevezésű eseményén a Microsoft…
Ismét egy Mario játék mobilos változata vált elérhetővé a játékok kedvelői számára. A Mario Kart Tour durván 1,5 éves bejelentése után végre tölthető.Húsz karakterből választhatunk, néhányuk azonban csak frissítéssel válik majd elérhetővé, az első körös…
Az Apple tegnap az iPhone 11 Pro és Pro Max modellek mellett bemutatta kedvezőbb árú kategóriáját is az iPhone 11 személyében.A lila, sárga, zöld, fekete, fehér és Product RED színekben elérhető, 6,1 colos telefon előlap…
Ma este végre bemutatkoznak az Apple új iPhone modelljei, míg megismerjük őket, itt egy kis Samsung pletyka.A Galaxy Fold említésekor sokan már a homlokukra csapnak, vagy legyintenek egyet, hiszen volt pár kanyar az összehajtható készülék…
A Samsung még idén februárban leplezte le összehajtható okostelefonját, mint a piac első igazán működőképes és jól összerakott verzióját. Legalábbis ezt gondolták sokan, köztük a gyártó is. A dél-koreaiak viszont annyira siettek az első hely…
<b></br>Ez a weboldal sütiket használ. Az EU szabályozásának értelmében Önnek ezt engedélyeznie kell.</br></br></b> További információ erről
Az Uniós törvények értelmében minden látogatónknak fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy a weboldalunk sütiket (angolul cookie-kat) használ.A sütik önmagukban veszélytelen apró programok, amelyek a weboldal felkeresésekor létrejönnek az Ön számítógépén, és tárolják azokat az információkat weboldalunkról, amelyek alapján megjelennek például a már meglátogatott hivatkozások, menük, menüelemek kiemelőszínei, és más egyéb navigálást, tájékozódást segítő funkció. Ezek a sütik egyébként letilthatóak, vagy törölhetőek a böngészőn keresztül is, vagy a számítógépen levő tárolóhelyről is. Más weboldalak esetén az ebben tárolt információk visszaküldhetőek a weboldal üzemeltetőinek, azonban a mi weboldalunk efféle adatgyűjtést nem végez. Amennyiben megnyomja az "Engedélyezem" gombot, úgy beleegyezik, hogy az oldalunk az Ön kényelmének biztosítása érdekében sütiket helyezzen el a számítógépén.