Ezért nem váltottak iPhone X-re a felhasználók

Fotó: YouTube/Apple

Az iPhone X nem hozta az elvártakat, ezért az Apple nyáron leáll a modell gyártásával. A vállalat és a felhasználók is nagy reményekkel voltak a készülék iránt, de valami miatt végül mégsem fogyott olyan jól. Ennek okára Michael J Olson, a Piper Jaffray ismert elemzője is kíváncsi volt, ezért megkérdezett 1500 iPhone felhasználót, miért nem váltottak iPhone X-re.

A válaszadók 44 százaléka azért nem frissített, mert jelenlegi iPhone-juk jól működik és nincsenek olyan kiemelkedő új funkciók az X-ben, amelyek új eszköz vásárlására sarkallná őket. 31 százalék az árral magyarázta, szerintük ugyanis az iPhone X túl drága a 999 dolláros induló áron. Ebben igazuk van. 8 százalék az iPhone X képernyőjével elégedetlen, szerintük nem elég nagy, míg 17 százalék egyéb okokat jelöltek meg.

A Piper Jaffray úgy véli, hogy az idén megjelenő iPhone-ok a legtöbb iPhone X-el kapcsolatos problémát kezelik, hiszen előreláthatólag az Apple ismét három új modellel jelentkezik. Az egyik az iPhone X következő generációja 5,8 colos OLED kijelzővel, ennek érkezik egy nagyobb méretű, 6,5 hüvelykes, OLED kijelzős testvére, valamint egy 6,1 colos, LCD kijelzővel ellátott, alacsonyabb árcédulával ellátott iPhone modellt is várhatunk.

Az elemzőcég szerint az Apple összekapja magát és 233,8 millió iPhone-t fog eladni a 2019-es pénzügyi évben.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük