Számítottunk rá az iPhone X-ben, de végül nem valósult meg, így a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasóra továbbra is várhattunk. Ugyan idén az első mobilban a funkció elérhetővé vált, a nagyobb gyártók, mint az Apple és a Samsung egyelőre vonakodnak beépíteni készülékeikbe.
Egy ideig úgy tűnt, a Samsung a Galaxy Note 9-ben bemutatja, de a KGI Securities elemzője, Ming-Chi Kuo legfrissebb értesülései szerint ez elmarad. Kuo szerint technikai okok léptek fel és mivel így az új azonosítási forma nem felel meg a az általuk elvárt biztonsági követelményeknek, a Samsung nem is meri bevállalni.
Kuo szerint leghamarabb csak 2019 elején találkozhatunk a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasóval Samsung mobilokban.
Az első kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó egyébként a OnePlus és az Oppo mögött is álló vállat nevéhez köthető, akik idén év elején bemutatták Vivo X20 Plus UD mobiljukban.
Hogy végül a nagy riválisok közül kinél jelentkezik elsőként a megoldás, egyelőre kérdéses.