Az LG készen áll több millió OLED kijelző szállítására az egyik idei iPhone-ba

iPhone XL koncepció
Fotó: iDrop News

Az LG Display lehetővé teszi az Apple számára a Samsungtól való függetlenedés mérséklését, miután bejelentették, készen állnak 2-4 millió OLED panel szállítására az idei egyik iPhone X utód számára. Ez a modell korábbi híresztelések szerint a 6,5 colos “iPhone X Plus” lesz.

Az LG Display a szóban forgó összes Apple modell képernyőjét tervezi szállítani, ám bennfentesek szerint egyelőre kérdéses, hogy ez sikerülhet-e nekik. Bár ezek a számok csekélyek az Apple értékesítéseihez képest, a források szerint azonban már ennyi is segíteni fog az Apple számára a Samsunggal folytatott árazással kapcsolatos tárgyalások során, mivel úgy tűnik, a vállalat végül átáll a csak OLED iPhone-ok gyártásra.
Ez az ET News szerint 2019-ben be is következik, ám egyes elemzők ezt nem tartják valószínűnek, figyelembe véve azt a tényt, hogy az Apple is az alacsonyabb árazású LCD modell sikerére számít.
A The Wall Street Journal áprilisi jelentésében még azt állította, hogy a tömeges gyártási kihívások miatt az LG elmaradt az Apple által korábban már elfogadott ütemtervtől. Ennek eredményeképpen az almás vállalaton belül voltak, akik megkérdőjelezték, hogy az LG Display egyáltalán képes lehet-e kiegészíteni a Samsungot a OLED kijelzők második forrásaként a következő iPhone-ok számára.

Fotó: KGI Securities

A Susquehanna befektetési vállalat elemző becslése szerint nagyon is, az LG az idei iPhone lineup OLED kijelzőinek akár 20 százalékát is adhatja.
A The Investor értesülései szerint az Apple 3 milliárd dollárt fektetett be az LG OLED kijelző gyártásába, a vállalat a megállapodás részeként építtetett egy csak az iPhone megrendelésekre szánt gyártósort.

A 6,5 colos “iPhone X Plus” mellett az Apple várhatóan két másik modellt is kiad idén: egy második generációs iPhone X-et és egy olcsóbb, 6,1 hüvelykes opciót egy iPhone X-hez hasonló kijelzővel, de OLED helyett LCD kijelzővel.

 


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük